Felháborító sötét titok derült ki az Onlyfansről

Vágólapra másolva!
Két év alatt mintegy 631 millió dollárt vett ki osztalékként az OnlyFanset üzemeltető vállalat tulajdonosa cégéből. A portál felhasználóinak száma folyamatosan növekszik, miközben egyre hangosabbak azok a kritikák, amik szerint az OnlyFans gyerekpornóval is működik. Azaz bár törekszik rá, de mégsem tesz eleget a gyerekpornográfia visszaszorításáért, akár az előfizetői, akár a tartalomgyártói oldalról van szó.
Vágólapra másolva!

Összesen 631 millió dollárt, azaz nagyjából 230 milliárd forintot vett ki közel két év alatt a Fenix International nevű vállalatából Leonid Radvinsky, ukrán-amerikai üzletember. A cégnév talán ismeretlen, de a vállalat által üzemeltetett OnlyFans nevű platformé már jóval elterjedtebb: az oldalt eredetileg a független, alkotói ambíciókat dédelgetők számára hozták létre, amelyen az általuk létrehozott tartalmakhoz csak előfizetők férhetnek hozzá, biztosítva az exkluzivitást, felhasználói oldalon pedig a kiválasztottság érzetét. Az OnlyFanset azonban inkább a tartalomgyártók által előállított, nem egyszer pornóba hajló tartalmakról ismerik. Ám az igazán nagy baj az, hogy az OnlyFans gyerekpornóval együtt létezik, az oldalon ugyanis éppúgy feltűntek vállalhatatlan tartalmak, mint más, a szexualitásra épülő portálon.

OnlyFans gyerekpornóval
OnlyFans gyerekpornóval: a képen az OnlyFans egyik tartalomgyártója, a felnőtteket megszólító Brianna Coppage
Fotó: X/bricoppage

OnlyFans gyerekpornóval: a legális tartalom mellett ott a gyalázat is

A Fenix International nemrég közzétett pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy Leonid Radvinsky több részletben vette ki a hatalmas összeget a cégéből, de volt is miből. 2023 novemberéig az elmúlt év adózás előtti eredménye 658 millió dollárt volt. Ráadásul a könyvelési dokumentumok szerint a vállalat most is mindössze 41 fős alkalmazotti gárdával (plusz 1 igazgató) működteti a jól jövedelmező üzletet. Érdemes hozzátenni: egyes tartalomgyártóknak is jó üzlet az oldal.

Az üzleti siker – nem meglepő módon – az új tartalom-előállítóknak és az őket előfizetési díjért követőknek köszönhető. A cég adatai szerint tavaly 1 millió új tartalomgyáros regisztrált az oldalon, valamint 50 millió új "rajongó". Ez utóbbi 29 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Valóban pornóoldal az OnlyFans?

Zenészek, alkotóművészek, fitneszszakértők, humoristák, vloggerek – ahogy az eredeti cél volt, a platformon rengeteg kreatív és tehetséges ember készít tartalmakat azoknak a követőiknek, akik hajlandók havidíjat fizetni némi exkluzivitásért. Az oldal nevéről azonban sokaknak a felnőtteknek szóló, elsősorban szexuális tartalmak jutnak eszébe. Emögött húzódhat persze az is, hogy a szexualitás könnyebb beszéd- és érdeklődési témának számíthat, mint például a rajzolási vagy festészeti stílusok. Így feltehető a kérdés, hogy van-e valós alapja az OnlyFans pornóoldalként titulálásának, vagy csak hangosak az oldalt így nevező hangok.

A helyzet az, hogy statisztikai alapon is igen a válasz: a portálon a tartalomkészítők által gyártott tartalom 98 százaléka felnőtt, elsősorban szexuális vonatkozású. Ennek kapcsán talán érdemes megemlíteni azt a másik közkeletű vélekedést, miszerint az interneten, a webszolgáltatásban elérhető tartalom többsége pornó, de legalábbis erotikus tartalom. Itt viszont a statisztika nem támasztja alá ezt, sőt: bár szinte lehetetlen aggregálni az interneten elérhető tartalom mennyiségét, az ezzel foglalkozó leginkább mérvadó tanulmányok szerint az interneten elérhető tartalom mindössze 4 százaléka pornográf.

Ha az iménti keretes összefoglalóban közöltekből indulunk ki, akkor nem túlzás a kijelentés, hogy a 2023-ban a tartalomkészítők által összesen keresett 6,6 milliárd dollár döntő része szexuális tartalmakkal összefüggésben keletkezett. Ebből az OnlyFans 20 százalékot csippent le.

OnlyFans gyerekpornóval
OnlyFans gyerekpornóval: 1 millió új tartalomgyáros regisztrált tavaly a portálra, melynek köszönhetően pénzügyileg nagyon eredményes időszakot tudhat maga mögött a vállalat (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Leonid Radvinsky a mostani kivétellel együtt már 1 milliárd dollárt tudott kivenni az OnlyFansből három év alatt. Az üzletember, aki még 2018-ban vette át a platformot az oldal alapítóitól, Guy és Tim Stokely-től. Vagyonát a nemzetközi Forbes magazin 3,8 milliárd dollárra teszi.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy miközben az OnlyFansen többségben van a pornó (és az OnlyFans gyerekpornóval egyáltalán nem kitalált szóösszetétel), 2023-ban elindult egy garantáltan pornómentes tévés streamingszolgáltatás is a platformon.

Alkotói felületből gyerekpornó elleni küzdelem

Az OnlyFans üzleti értelemben vett sikeres szereplésére ugyanakkor árnyékot vet az, hogy a felületet időről időre összekapcsolják a rendkívül súlyos bűncselekménynek számító gyerekpornográfiával és kizsákmányolással. Az OnlyFans gyerekpornóval jelentette probléma a vállalat erőfeszítései ellenére nem biztos, hogy a múlt része. 2022-ben az akkori vezérigazgató, Amprapali Gan ugyan azt nyilatkozta, hogy az oldal mind közül "a legbiztonságosabb közösségi oldal", kiszivárgott dokumentumok némileg árnyalják a képet. Ezek alapján:

  • bár az oldal moderátorai valóban fellépnek a szexuális vonatkozású jogsértések ellen, azt akkor meglehetősen erélytelenül tették egy időben: csak több figyelmeztetés után blokkolták a szégyenletes tartalmakat.
  • a helyzetet az is bonyolítja, hogy a kiskorúak kényszerítés hatására vesznek részt pornográf tartalmak készítésében, így felbukkantak olyan csatornák is a felületen, amelyeken nagyon fiatalok, például 16 évesek láthatók.
OnlyFans gyerekpornóval
OnlyFans gyerekpornóval: a portálon óriási pénzek mozdulnak meg, ám az oldalon felbukkan a gyerekpornográfia is, ahogy az előfizetők korhatári szűrésével is akadnak gondok (illusztráció)
Fotó: Unsplash / Bermix Studio

Az OnlyFans a 20. életévben adta meg azt az alsó korhatárt, ami ahhoz kell, hogy egy felhasználó explicit tartalomhoz férjen hozzá. Ugyanakkor a brit Ofcom vizsgálata idén májusban azt állapította meg, hogy a cég nem tesz meg mindent, hogy ezt a korhatárt betartassa. Akkor a cég technikai jellegű problémákra hivatkozott annak kapcsán, hogy egyes felhasználók átcsúsztak a szűrőjén – állításuk szerint konfigurációs hiba okozta a korhatároknál jelentkező problémákat.

OnlyFans gyerekpornóval: az adatok szerint az OnlyFans felhasználói között döntő többségben vannak a fiatal felnőttek. 

A feliratkozók között a 18-24 évesek aránya 43, a 25-34 évesek aránya 36 százalékot képvisel.

A cég azt mondja, a magasabb korhatár komoly segítség abban, hogy szűrjék azokat, akik idősebbnek hazudják magukat tényleges életkoruknál.

Ez persze egyelőre a felhasználók védelme. Azt, hogy milyen nehézségekbe ütközik elejét venni annak, hogy kizsákmányolt gyerekekkel készült tartalmak jelenjenek meg a felületen, jól mutatja a Reuters idén júliusban közzétett riportja a témából. Ebben kitérnek rá: valójában nem lehet pontosan tudni, mennyi törvénysértő gyerekpornó tartalom van a felületen, mert az OnlyFans tartalmainak jellegét is csak a vállalat belső statisztikáiból lehet megismerni. 

Az Egyesült Államokban törvény rendelkezik arról, hogy minden elektronikus közösségi felületnek bejelentést kell tennie a kijelölt hatóságnak a felületen feltűnt visszaélésekről.

Bár az OnlyFans székhelye Nagy-Britanniában van, azt mondják, önkéntesen jelzik az amerikai csatornán észlelt eseteket is, és általában véve is az a prioritásuk, hogy a portál mindenki számára biztonságos felület legyen.

Az alábbi videós beágyazásban a Bark videója tekinthető meg (angol nyelven). A Youtube-on megjelent videóban a technológiai csatorna a szülőknek ad tanácsokat az OnlyFansszel kapcsolatban:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!