Vágólapra másolva!
A jövő évtől jelentős fejlesztések révén bővülni fog az alternatív üzemanyagokkal közlekedő járművek infrastruktúrája, ugyanis országszerte nagy számban fognak átadni új elektromosautó-töltőket.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió a Connecting Europe Facility (CEF) programjának Alternative Fuel Infrastructure Facility (AFIF) alprogramján keresztül jelentős összegeket fordít tagországaiban, így Magyarországon is az alternatív üzemanyagokkal közlekedő járművek infrastruktúrájának a fejlesztésére. 

A 2022-ben indult programban eddig öt körben adhattak be pályázatot a cégek, és Magyarországon (is) tevékenykedő hazai, illetve nemzetközi vállalkozások is nyertek támogatást az elektromosautó-töltő telepítési projektjeikre. Korábban ugyanennek a szervezetnek a támogatásából készült el a Mol Next-E projektje, de több más hálózat is a régióban.

A program az európai fő közlekedési hálózat (TEN-T) főbb útvonalaira lett meghirdetve, így az autópályákon túl több főút mellé is kerülhetnek töltők EU-s támogatásból.

Az érintett cégek, illetve a kormány által közzétett információk kecsegtetőek, és egy nagyon jó infrastruktúrát vetítenek előre. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor

 országos szinten több száz legalább 150 kW-os töltőoszlop megjelenésére számíthatunk. 

A 150 kW-os minimális teljesítmény a támogatás egyik feltétele volt, mint ahogy az is, hogy minden helyszínen legalább 600 kVA-es (~600 kW) dedikált hálózati csatlakozást hozzanak létre az új töltőállomás számára. 

elektromos, autó, töltés
Elektromos hajtású járműveket töltenek a fővárosban az V. kerületi Károly körúton, az erre a célra kialakított e-töltőállomásnál
Fotó: MTI/Faludi Imre 

A Villanyautósok.hu ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a korábbi támogatási programokhoz képest szigorodott a TEN-T útvonalaktól számított maximális távolság: a töltőket befogadó parkolók bejárata nem lehet 3 km-nél messzebb (autóval, tehát nem légvonalban) az autópálya lehajtónak attól a pontjától, ahol már szabályosan nem lehet elhagyni a lehajtósávot. Ráadásul csak olyan lehajtók jöhetnek számításba, ahol ugyanúgy vissza is lehet hajtani a pályára.

Nem kell tehát már sokáig várni, hogy elkészüljön az országot 150 kW-os töltőkkel lefedő új hálózat. 

A következő hónapokban nagyjából 50 helyen várható új állomás megnyitása, 

majd az azt követő másfél évben csak az EU-s finanszírozású programok eredményeként újabb 50-60 helyszín megnyitására számíthatunk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!