Egykor hajléktalan volt, ma már egy ügyvédi iroda milliomos vezérigazgatója

pénz, pénzszórás
Vágólapra másolva!
A 43 éves Adam Pope egy jó nevű ügyvédi iroda vezérigazgatója, és bár sokat keres, keményen meg is dolgozik ezért a pénzért. Azonban nem volt ez mindig így. Fiatalkorában szülei kidobták otthonról, mivel nem tudták már tovább tétlenül nézni önpusztító életmódját. Így Pope hol az egyik, hogy a másik barátjánál húzta meg magát, míg végül az utcára került. Példaértékű motivációjának és szorgalmának köszönhetően azonban változtatott életvitelén, és ma már egy nívós ügyvédi iroda vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Adam Pope Boltonban nőtt fel, gyerekként kiszámítható, stabil életvitelt folytatott, szülei szerették őt, mindent megadtak neki. Tinédzserként azonban rossz társaságba keveredett, sokszor találta szembe magát a rendőrökkel. Egyszer majdnem börtönbe került, miután többszöri eltiltás ellenére autót vezetett. Mindez sokkolta szüleit.

Ma már azonban 20 éve, hogy jó útra tért, azóta pedig sikeres vállalkozó lett. A férfi a Manchester Evening News-nak mesélte el történetét.

„Önpusztító  életmódot folytattam"  - kezdte Pope - "Kedves, jóravaló fiatalként ismertek, magam sem tudom, hogyan tévedhettem erre az útra. Családi hátterem is rendezett volt, a szüleim azóta is együtt élnek, tehát sosem voltam egy hányatott sorsú, hátrányos helyzetű gyerek"

Végül mégis eljutott addig, hogy szülei elküldték otthonról a viselkedése miatt. Húszévesen így hajléktalanná vált. Hat hónapon keresztül élt az utcán, a park padjain vagy családi házuk kertjében, sátorban aludt. Ha pedig nem tudott aludni, az utcákat rótta.

Éjszakánként az utcán sétáltam, hogy elüssem az időt. Volt rá példa, hogy 20 mérföldet gyalogoltam ahelyett, hogy lefeküdtem volna. Csak sétáltam, sétáltam és sétáltam. Képtelen voltam aludni, mert nem tudtam rendesen kikapcsolni. Azonban tudtam, hogy van egy sátram, ami még mindig jobb volt, mint sok más hely az utcán"

- mondta.

image

Annak ellenére, hogy hajléktalan lett, 

tovább járt a főiskolára, hogy befejezze üzleti tanulmányait. Sátrát, amelyben minden életfontosságú holmija benne volt, nem sokkal ezután ellopták.

 Pope nem tudta befejezni a főiskolai tanulmányait. Nagyanyja végül megtudta, mi történt vele, és befogadta magához. Pope megpróbálta helyrehozni a dolgokat, többször is munkába állt, ám végül mindenhonnan elbocsátották nem megfelelő hozzáállása miatt.

Végül teafőző fiúként kezdett dolgozni apja üzletében, ami kellőképpen alárendelt szerep volt ahhoz, hogy rájöjjön, többet akar az élettől.  27 évesen alapított egy pénzügyi szolgáltató céget, majd öt évvel később elindította Spencer Churchill-t.

A boltoni székhelyű ügyvédi iroda társasági jogra, kereskedelmi közvetítésre, vitarendezésre, munkajogra, ingatlanjogra, szellemi tulajdonra és magánügyfélszolgálatokra specializálódott.

Bár az üzlet már most is rendkívül sikeres, Pope-nak esze ágában sincs leállni a cél a cég további növelése mind bevétel, mind méret tekintetében.

A LinkedIn kollégái által "első osztályú vezérigazgatónak" nevezett vállalkozó azt állítja, hogy ma nem járna sikerrel, ha nem tanult volna a nehézségekből.

Nem az a lényeg, ahol elkezdted, hanem az, ahol befejezed. Nagyon nehéz volt az első néhány évem, sok embert tönkretett volna"

- mondta.

Forrás: DailyStar

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!