Nem jár kétmillió képviselőnként

Vágólapra másolva!
Elutasította az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely szerint a jövő tavaszi választásokon képviselő-jelöltenként már nem egy, hanem kétmillió forintot költhettek volna a pártok. Ezzel együtt kényszerűen két másik javaslat is elbukott, mivel együtt szavaztak róluk.
Vágólapra másolva!

Néhány hete úgy tűnt, a Fidesz és az MSZP alkut kötött, hogy törvénymódosítással megduplázzák a kampányra fordítható összeget. A kisebb pártok tiltakoztak, és az MSZP is kihátrált a javaslat mögül. Mivel kétharmados törvényről van szó, a szocialisták támogatása nélkül nem volt esélye. Az Országgyűlés 189 igen, 128 nem és 3 három tartózkodás mellett utasította el a javaslatot. Az egyszerű többség tehát megvolt ugyan, de a kétharmados támogatáshoz még 25 igen szavazat hiányzott. Igennel szavazott a koalíció, nemmel az ellenzék, beleértve a MIÉP-et is. Két szocialista képviselő azonban támogatta a törvényt: az egyikük Szűrös Mátyás korábbi államfő (ő szinte mindig a kormánnyal szavaz), a másik Katona Béla, a Horn-kormány egykori titkosszolgálati minisztere. A szintén MSZP-s Páva Zoltán tartózkodott, ezeket leszámítva minden párt egységesen szavazott.

A törvényjavaslat három részből állt. A kampánypénzekről szóló paragrafuson kívül szerepelt benne, hogy a választási bizottságoknak ne csak köztisztviselők és közalkalmazottak, hanem a közszolgálati intézmények nem ilyen beosztású alkalmazottai is lehessenek tagjai. Ezt Kovács Zoltán fideszes képviselő, Pápa polgármestere javasolta korábban.

A másik módosítást éppen az MSZP kezdeményezte korábban, a tavalyi amerikai választás tanulságai alapján. E szerint, ha bármely választókörzetben a két első jelölt eredménye közötti különbség kisebb, mint 1 százalék, vagy alacsonyabb az érvénytelen szavazatok számánál, akkor kötelezően újraszámlálást kell elrendelni.

A kampánypénzek miatt kialakult konfliktus a két másik, egyébként konszenzusos indítványt is elutasításra ítélte.

[origo]

Korábban:

Mégis egymillió marad a kampánypénz (2001. december 6.)

Megduplázzák kampánypénzüket a képviselők (2001. november 22.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!