A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Eső, viharos szél és kánikula várható

hőség, időjárás, hőségidőjárás, meleg, kánikula,  forróság, Budapest, 2024.06.19.
Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
Ma szórványosan lehetnek esők, itt fordulhat elő viharos szél. A hőség megmarad, sőt, a következő napokban fokozódik is. A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

Ma a napsütés mellett gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.

 29 és 36 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton nyugat felől csökken a felhőzet, a Dél-Dunántúlon valószínű a legtöbb napsütés. A keleti, északkeleti vidékeken még zápor, zivatar többfelé előfordul. Az északnyugati szél erős lesz. Pár fokkal felfrissül a levegő:

 29-30 fok lesz a maximum.

Vasárnap a friss reggelt követően napos, száraz időre van kilátás. Esetleg néhol fordul elő zápor. Az északnyugati szél élénk lesz.

 30 fokos kánikula valószínű.

Hétfőtől szerdáig visszatérhet az országos hőség sok napsütéssel. Zápor, zivatar csak elvétve fordulhat elő. 

Szerdán már 36-37 fokos forróság lehet ismét.

(Köpönyeg.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!