Megbéníthatja egész Budapestet a Duna áradása

Vágólapra másolva!
Nagy teljesítményű gépekkel kezdik meg a homokzsákok pakolását - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

A következő hét végén a vízállás a fővárosban is elérheti a harmadfokú árvízvédelmi szintet, mivel az Ausztriában már egy ideje tartó kiadós esőzés miatt komoly árhullámra lehet számítani a Dunán és a mellékfolyóin is. 

A Duna felső részvízgyűjtőire az elmúlt 24 órában több esett, mint azt a korábbi számítások mutatták

írja a vízügyi főigazgatóság, mint hozzátették: a Lajta és a Rába akár a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítő szinten tetőzhet a lap szerint.

Az Országos Vízjelző Szolgálat legfrissebb hidrológiai előrejelzése szerint a következő egy hétben a Duna Nagybajcs és Budapest közötti szakaszán több helyen kell harmadfokú árvízvédelmi készültségre számítani. 

Hétfőtől több helyen is lezárásokra kell számítani.

A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) először a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését kezdi meg. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől a Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint.

A Margit-szigeten is elkezdődik a homokzsákok nagy teljesítményű gépekkel pakolása, és  a jövő hét közepén lezárhatják a szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.

Az alsó rakpartokat várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna, azt már le is zárták, és az árhullám levonulásáig nem is nyitják meg újra.

A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombati tájékoztatása szerint.

Az átvonuló ciklon miatt folytatódott a rendkívül csapadékos időjárás, elsősorban az Alpok keleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és még nincs vége az esőzésnek.

Felhívták a figyelmet arra: a ciklon mozgása továbbra is nagyon változó, a hozzá tartozó csapadéksávok között szárazabb területek is előfordulnak, emiatt nagyon nehéz meghatározni, hol és mennyi eső fog még esni. A Duna felső részvízgyűjtőire az elmúlt 24 órában több esett, mint azt a korábbi számítások mutatták. Az aktuális meteorológiai előrejelzés szerint az eddig várt csapadékmennyiséghez képest a Felső-Duna, az Inn, a Traun, az Enns vízgyűjtőjén valamivel több, míg a Lajtán, a Morván, a Rábán, a Vágon, a Murán és a Dráván kevesebb csapadékra lehet számítani.

A Duna Budapestig tartó szakaszán a harmadfok szintje fölötti vízállás, a Lajtán és a Rábán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet megközelítő, a Murán a harmadfok, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig az elsőfok szintje körüli tetőzés valószínű. Budapestnél az alsó rakpartok szintjét várhatóan jövő kedden érheti el a vízszint" 

- írták.

A Tisza részvízgyűjtői közül a Sajón és a Tarnán az elsőfok szintje feletti tetőzést várnak. Közölték, hogy a hidrológiai helyzet miatt a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja az országban zajló árvízvédelmi tevékenységek összehangolását. A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazítják a felkészülést a várható helyzetre, elsősorban a Duna és Lajta mentén.

Annak érdekében, hogy Mosonmagyaróvárt megvédjük az árhullámtól, a szakembereink előkészítik a Lajta-szükségtározó megnyitását, felmérik annak lehetséges helyszíneit" 

– írták.

Hozzátették, a vízügyi szolgálat nem csak személyzetet és eszközöket csoportosít át a védekezésben leginkább érintett területekre, de indulásra készen állnak azon műszaki irányítóik is, akik az önkormányzatok kérésére a helyi védekezéséhez nyújtanak majd szakmai segítséget. Az Országos Műszaki Irányító Törzs szombati ülésére meghívást kaptak a társszervek, vagyis a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség képviselői is, hogy a védekezéshez esetleg szükséges részvételükről egyeztessenek a vízügyi szakemberekkel.


 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!