Rendszerszintű a korrupció a fővárosban

kisslászló, gyurcsány
Vágólapra másolva!
Ha itt vannak előttünk a budapesti kerületek, és kivesszük a jobboldali vezetésűeket, majd rábökünk egyre, akkor biztos, hogy találunk valamilyen korrupciós ügyet – mondta el Az igazság órája, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Tóth Erik, az AK kutatási igazgatója.
Vágólapra másolva!

Rendszerszintű az összejátszás a különböző szereplők között. Ezekre a kerületekre a legtöbben a baloldalon aranytojást tojó tyúkként tekintenek, ennek a lenyomatát látjuk Óbudán, a XVIII. kerületben, az I. kerületben, Zuglóban – sorolta a műsorban Tóth. 

A Magyar Nemzet szemléje szerint Zila János, az AK elemzője emlékeztetett arra, amikor Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök, a Városháza-ügyben közvetítve egy hangfelvételen a budapesti ellenzéki politikát egy nagy medencéhez hasonlította, amelyben cápák úsznak, amelyeket meg kell etetni. – Magyarul: mindenki tartja a markát – tette hozzá. 

Úgy vélte, az óbudai korrupciós botrány, amelynek kapcsán Kiss László polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester előzetes letartóztatásba került, legkevésbé az óbudaiaknak jó, hiszen az ő pénzük bánta azt, ami történt. 

A teljes adás és még több információ ITT érhető el!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!