Szijjártó Péter: Magyarország is hozzájárulhat a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításához - videó

A tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén vett részt.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Őszinte politikájával Magyarország is segíthet a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításában, ezáltal pedig a konnektivitás időszakának felépítésében a világ ismételt blokkosodása helyett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén mindenekelőtt leszögezte, hogy hazánk a világ blokkokra osztásán alapuló előző világrend vesztesei között volt, s ezzel negyven évet veszített, Magyarországot ezért rendkívüli aggodalommal töltik el az utóbbi évek globális fejleményei.

Ezért legfőbb célunk most hozzájárulni azon nemzetközi erőfeszítésekhez, amelyek célja a világ ismételt blokkosodásának megelőzése

- hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy a magyar kormány ehelyett a konnektivitásban lenne érdekelt, és ennek kapcsán sérelmezte, hogy egyes nagyhatalmak még csak tárgyalni sem hajlandók egymással napjainkban.

A miniszter kiemelte, hogy a kis államok is a nagyhatalmak segítségére lehetnek abban, hogy képesek legyenek hidakat építeni egymás között.

A tárcavezető a Berlini Globális Párbeszéd panelbeszélgetésén vett részt
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Kockázatnak nevezte az amerikai-orosz tárgyalásképtelenséget és az amerikai-kínai kereskedelmi háború lehetőségét.

Kitért az őszinteség fontosságára, és arról számolt be, hogy az európai uniós külügyi tanács ülései előtt gyakran biztosítják támogatásukról kollégái titokban, de ezt a hazai politikai helyzetük miatt nem tudják nyíltan felvállalni. Ezt példaként hozva fel úgy vélekedett, hogy "a legnagyobb luxus a politikai stabilitás", hiszen a magyar kormány is ennek köszönhetően "tudja azt tenni, amit mond, valamint azt mondani, amit tesz".

És ha ez így marad, akkor úgy gondolom, hogy segítségére lehetünk a nagyhatalmaknak is abban, hogy újraindítsák egymással a kommunikációt, és ennek alapján felépülhessen a konnektivitás időszaka

- összegzett.

Szijjártó Péter rendkívül sikeresnek minősítette az arra irányuló magyar stratégiát, hogy hazánk fontos találkozási pontjává váljon a keleti és a nyugati vállalatoknak

Emlékeztetett, hogy Magyarország a világ azon három országa között van, ahol mára mind a három német prémium autómárka gyártási bázissal rendelkezik, s ezzel párhuzamosan a tíz legnagyobb keleti elektromosakkumulátor-gyártója közül öt is a letelepedés mellett döntött, méghozzá elsősorban az erős német jelenlét miatt.

Amit Magyarországon elértünk, az egy Berlin-Peking-Szöul kereskedelmi és gazdasági együttműködési zóna magyarországi központtal

- fogalmazott.

💬 Mi a kis államok sikerének titka a 21. században?

💬 Mi a kis államok sikerének titka a 21. században?

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, October 1, 2024

Szavai szerint ezért is érthetetlen, hogy német kollégája miként is gondolná az EU és Kína gazdaságának szétválasztását, az úgynevezett "kockázatmentesítést", miközben a német cégek erősen támaszkodnak keleti beszállítóikra, és emiatt rendre ezek beruházásainak ösztönzésére buzdítják Magyarországot is.

A miniszter a magyar gazdasági sikereket is érintette, beszélt a teljes foglalkoztatottság eléréséről, egymillió új munkahely teremtéséről 2010 óta, Európa legalacsonyabb egykulcsos adóinak bevezetéséről, illetve arról, hogy 2014 óta minden egyes évben megdőlt a beruházási rekord Magyarországon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!