Érkezik egy szerb játékos is, aki ugyancsak tagja hazája nemzeti csapatának.
Vasárnap brit bajnok lett, rekordot is dönthetne, de a csapata nem viszi a versenyre.
Az olimpiai bajnok nyerte a hétfői versenyt.
A klubvezetésben is sok a változás, távozik Tőzsér Dániel is.
A magyar férfi kosárlabda-válogatottra öt napon belül két kőkemény, és sorsdöntő vb-selejtező vár.
A Premier League legdrágább játékosa megint felhívta magára a figyelmet
Lengyel ellenfelét győzte le.
Hozta a kötelezőt Bíró Attila csapata a hazai rendezésű világbajnokságon.
Kétszer is borult, majd feladta a futamot.
Rasovszky Kristóf az utolsó körben leúszta az 1500 méteres gyorsúszás világbajnokát, a 18 éves Betlehem Dávid elképesztőt nyújtott.
A gyorshajtással vádolt ketrecharcos ismét hozta a formáját.
A francia atléta sérülten állt rajthoz, majd szenzációt okozott.
Juhász Roland, a 95-szörös válogatott játékos a királydinnyés pályáról indulva lett legenda. Az Aston Villa menedzsere négyszer nézte meg, mégsem igazolták le.
Sajtóhírek szerint a francia válogatott játékos hazájában vagy Olaszországban folytathatja pályafutását.
Adrian Newey elárulta, melyik korábbi világbajnok pilótájára hasonlít a legjobban a címvédő.