Vágólapra másolva!
Jennifer Lopez hozzáment barátjához, Cris Juddhoz szeptember 29-én a kaliforniai Santa Monicában. Jennifer még most is tagadja a felröppent hírt, hogy gyereket várna.
Vágólapra másolva!

Jennifer LopezLos Angeles egyik elővárosa, a Calabasas melletti dombtető vendégfogadójában gyűlt össze a szűk családon -a szülőkön és Jennifer két nővérén- kívül a 170 tagú vendégsereg. Az ő jelenlétükben mondta ki a 31 éves popénekesnő és a 32 éves koreográfus az igent. Lopez menyasszonyi ruháját Donatella Versacétól kapta, a haját pedig Oribe sztárfodrász készítette el. Az esküvő zavartalanságáról biztonsági őrök gondoskodtak. Egyetlen lesifotós sem mehetett a közelükbe.

A londoni Daily Mirror és a New York Post azt állította, hogy Jennifer terhes, de ő tagadta, hogy gyereket várna. Lopez többször kijelentette, hogy szülei megölnék, ha lány létére gyereket szülne. Most már nincs akadálya a családalapításnak.

Az ifjú pár Los Angelesben fog élni - mondta Alan Nierob, Lopez ügynöke az AP-nek. Nászútra Olaszországba utaznak, és ott lesznek a Versace milánói divatbemutatóján is.

Lopeznek Cris a háttértáncosa volt, amikor egy évvel ezelőtt Jennifer szakított előző barátjával, a botrányhős rapper Puff Daddyvel. A Daily Star szerint Lopez véletlenül heves telefonszexen kapta Daddyt.

Jennifer szerint Cris ugyanekkor a Love Don't Cost a Thing című dalához készült videóklip forgatása közben nagyon megértő volt vele. Márciusban jelentek meg először nyilvánosan az Oscar-gálán.


Korábban:
Jennifer Lopez dobta Puff Daddyt?
Puffy legújabb esete: Jennifer Lopez

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!