Meghalt Kris Kristofferson

Kris Kristofferson
A híres szénész-énekes 88 éves volt
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
88 éves korában meghalt Kris Kristofferson színész, countryénekes.
Vágólapra másolva!

A hírt Kristofferson családja jelentette be vasárnap este, a tájékoztatás szerint a színész-énekes szombaton, békésen hunyt el, otthonában. „Mindannyian  áldottak vagyunk a vele töltött időért” - állt a közleményben, amelyet felesége, Lisa, nyolc gyermeke és hét unokája írt alá. „Köszönjük, hogy ennyi éven át szerettétek őt, és amikor szivárványt láttok, tudjátok, hogy mindannyiunkra mosolyog” - írta a BBC. 

Kris Kristofferson
A híres színész-énekes 88 éves volt
Fotó: AFP / AFP

A többszörös díjnyertes zeneszerző dalszerzőként volt ismert, többek között a Me and Bobby McGee és a Help Me Make It Through the Night című dalok szerzőjeként jegyezték.

Nem elégedve meg pusztán a zenei sikerrel, Kristofferson színészi karrierbe kezdett, olyan kritikusok által elismert filmekben szerepelt, mint Martin Scorsese "Alice már nem lakik itt" című filmjében, valamint Barbra Streisand mellett a „Csillag születik" című filmben. Sokoldalúsága lehetővé tette számára, hogy a westernfilmektől a szuperhősfilmekig, például a "Penge” című filmekben játsszon, utóbbiban Wesley Snipes volt a partnere.

Kristofferson 2021-ben vonult vissza, nyolc gyermeke és hét unokája volt.



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!