Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 885. napjáról.
A hírek szerint Oroszország elfoglalta Vovcsét. Az ukrán hadsereg egyelőre nem erősítette meg a hírt. A Pokrovszk melletti front vált a legintenzívebb harcok területévé az elmúlt hetekben - írja a Kyiv Independent.
Egy Fehéroroszországban halálra ítélt német férfi jelent meg az ország állami televíziójában, könnyek között, és könyörögve kérte a német kormányt, hogy lépjen közbe az ügyében. „Scholz úr, kérem, még élek… még nem késő” – mondta Rico Krieger, akit a képeken megbilincselve volt látható egy cellában.
A fehérorosz hatóságok azt állítják, hogy a 30 éves Krieger tavaly ősszel az ukrán hírszerzés utasítására utazott az országba azzal a céllal, hogy terrortámadást hajtson végre egy vasútvonalon.
Az Egyesült Államok pénzügyminisztere szerint „jól állnak a dolgok”, hogy a G7 országai októberig megállapodjanak egy 50 milliárd dolláros, orosz eszközökkel fedezett kölcsön feltételeiről Ukrajnának. Janet Yellen pénteken a G20-ak pénzügyi vezetőinek brazíliai találkozóján a Reutersnek azt mondta, hogy a kölcsön előmozdításáról szóló tárgyalások konstruktívak voltak. Az 50 milliárd dolláros kölcsönt, amelyről a G7-ek vezetői elviekben júniusban állapodtak meg, az orosz jegybank mintegy 300 milliárd dolláros vagyonából származó bevételből fedeznék, amelyet a háború megindítása után nyugaton befagyasztottak.
Rosztov-Don város katonai bírósága 11 évre ítélte a 23 éves Ivan Kovtunovszkijt, aki hazaárulást és egy „terrorista szervezethez” való csatlakozást tervezett. Moszkvában egy katonai bíróság egy másik férfit, a 34 éves Vjacseszlav Lutort 10 évre ítélte, mert megpróbált csatlakozni ugyanahhoz az egységhez, az Oroszországi Szabadság Légióhoz – jelentette az Interfax hírügynökség az orosz FSZB biztonsági szolgálatára hivatkozva. Lutort azután vették őrizetbe, hogy repülőjegyet vásárolt Törökországba, hogy Ukrajnába utazzon, és fényképeket készített egy szentpétervári ipari létesítményről, hogy később Ukrajna dróntámadást indíthasson ellene.
A moszkvai katonai bíróság börtönbüntetésre ítélt két férfit, mert az ukrán titkosszolgálatok utasítására üzemanyagtartályok felrobbantását tervezték a moszkvai Seremetyevó repülőtéren. Egyikük 22, társa 15 évet kapott terrorizmus és hazaárulás miatt. Az ügyészek szerint az ukrán titkosszolgálat tisztjei 2000 dollárt ajánlottak fel a férfiaknak, hogy drónnal hajtsák végre a támadást – jelentette az állami RIA Novosztyi hírügynökség.
Az orosz légvédelem egy óra alatt 12 ukrán drónt fogott el pénteken a dél-oroszországi határvidék, Brjanszk felett – közölte Alekszandr Bogomaz regionális kormányzó a Telegramon. Áldozatokról vagy súlyos károkról nem érkezett jelentés. Vjacseszlav Gladkov, a szintén Ukrajna délkeleti határán fekvő Belgorod régió kormányzója elmondta, hogy három dróntámadás és számos lövöldözés betörte az ablakokat, és egyéb károkat is okozott az épületekben.
Az ukránok egy orosz katonai repülőteret lőttek a Krím-félszigeten, amelyet nagy hatótávolságú támadásokra használtak – közölte az ukrán hadsereg vezérkara.
„Ez az egyik olyan működő repülőtér, amelyet Oroszország a légtér, különösen a Fekete-tenger ellenőrzésére használ, és légicsapásokat indít Ukrajna területére.” Az orosz védelmi minisztérium nem nyilatkozott a támadásról.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök napi videójában arról beszélt, hogy a honvédelmi miniszterrel és a katonai parancsnokokkal arról egyeztetett, milyen tartalmú új védelmi csomagot készítsenek elő a partnerországokkal, hogy a fronton harcoló katonák a számukra leginkább szükséges eszközökhöz jussanak. Hogy ez a csomag pontosan mit tartalmaz majd és mikor juthat el a katonákhoz, arról nem beszélt.
Magyarország területére 2024. július 26-án az ukrán-magyar határszakaszon 7503 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 7740 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.