Bűnös a szerveket eltávolító brit gyermekkórház vezetője

Vágólapra másolva!
Bűnösnek találták annak a liverpooli Alder Hey Gyermekkórháznak az igazatóját, amely halott gyermekek szerveit távolította el a szülők tudta nélkül.
Vágólapra másolva!

A három napos meghallgatás után a független fegyelmi bizottság úgy döntött: Hilary Rowland, az Alder Hay Gyermekkórház igazgatója mind az intézményre, mind magára szégyent hozott. Az igazgatótól idén januártól megvonták már 85 ezer fontos fizetését, de a további ítéletet csak később hozzák meg. A kórházban elhunyt gyermekek szülei azt remélik, hogy elbocsátják Rowlandot és soha nem engedik hasonló munkakörben foglalkoztatni. "Örülünk, hogy végre megtalálták a felelőst" - közölte a szülők jogi képviselője.

A liverpooli kórházban azután indították meg a vizsgálatot, hogy a liverpooli egyetem laboratóriumában a kórházból származó emberi szerveket találtak. Kiderült: hét éven keresztül többezer halott gyermek szerveit távolították el a szülők tudta és beleegyezése nélkül. Sok esetben csak évekkel később értesültek a szülők, hogy eltávolították gyermekük szerveit. Emiatt több temetést kellett tartaniuk, amikor egyenként visszakapták a gyermek tüdejét, agyát, szívét.

2001 januárjában egy 600 oldalas tanulmány készült, amelyben az állt: "megbocsáthatatlan fájdalmat okoztak a szülőknek ezzel a borzalmas üggyel". Rowland azt állította, hogy nem volt teljes rálátása az eseményekre. A fegyelmi bizottság azonban ennek ellenkezőjét látta bizonyítottnak.

A januári jelentésben több orvos neve is szerepel a vétkesek között. Közülük ugyanakkor csak kettő ellen indult fegyelmi eljárás, és végül lefokozták őket - írta a BBC. Egyikük a patológia akkori vezetője, Dick van Velzen professzor volt.

[origo]

Ajánlat:

Az Alder Hey Gyermekkórház honlapja

Korábban:

Kivették a halott gyerekek szerveit egy angliai kórházban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!