Kisebbségbe került a lengyel kormány

Vágólapra másolva!
Kisebbségbe került a lengyel kormány, miután Leszek Miller miniszterelnök szombaton kizárta a hárompárti kormánykoalícióból a Lengyel Parasztpártot. A Parasztpárt ugyanis nem szavazt meg a kormány útadó bevezetésére vonatkozó előterjesztését. Ezzel a korábbi minimális kormánytöbbség megszűnt, a 460 fős szejmben mindössze 216 képviselője maradt a kormánypártoknak. Az ellenzéki pártok várhatóan bizalmatlansági indítványokkal bénítják majd a parlamenti munkát.
Vágólapra másolva!

Feloszlott a lengyel kormánykoalíció, miután szombaton Leszek Miller lengyel miniszterelnök kizárta a a Lengyel Parasztpártot a kormányzati szövetségből és lemondásra szólította fel a két parasztpárti minisztert. A szakításra azért került sor, mert a Parasztpárt nem szavazta meg a kormány útadó bevezetésére vonatkozó javaslatát. A Parasztpárt önmagát zárta ki a koalícióból azzal, hogy megtagadta az együttműködést - nyilatkozta Leszek Miller.

Lengyelország/nagyvilag/20030115lengyelorszag.htmlAz [origo] összeállítása az ország gazdasági és politikai helyzetéről

Bár a Miller vezette Demokratikus Baloldali Szövetség és a Munka Uniója fenntartja a koalíciós szerződést, valamilyen módon pótolniuk kell majd a most kieső 42 parasztpárti képviselőt, mivel nélkülük nincs többsége a kormánynak a parlamentben - írja a BBC. A lengyel kormánykoalíció megmaradt két pártja azonban elkerülhetetlennek látta a szakítást. Miller az ügy kapcsán kijelentette: senki nem lehet egyszerre a kormányon belül és annak ellenfelei között.

A Miller-kormányzat 2001 októbere óta van hivatalban. A koalíció azonban jórészt csak kényszerből állt össze és korábban is voltak már viták a kormánypártok között. Főleg az ország uniós csatlakozásával kapcsolatban, mivel Parasztpárt erősen EU-szkeptikus véleményt képviselt az amúgy Unió párti lengyel kormányban. Miller egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy milyen formában képzeli a jövőben a kormányzást. Egyelőre csak annyi a biztos, hogy a 460 fős parlamentben a megmaradt kétpárti kormánykoalíciónak csak 216 helye van. A lengyel miniszterelnök ugyanakkor úgy vélte, hogy lesznek olyan erők a parlamentben, amelyek támogatják majd a kormány által meghirdetett programokat és az általa képviselt értékek.

A Parasztpárt kiesésének legnagyobb veszélye, hogy megszaporodhatnak a kormány tagjai ellen benyújtott bizalmatlansági indítványok. Eddig a Miller-kormány hat minisztere ellen terjesztettek be az ellenzéki pártok ilyen indítványt, amelyet a kormány - többségének köszönhetően - mindig sikeresen visszavert. Most azonban változott a helyzet.

Az ellenzéki pártok közül egyedül a sok botrányos akciójáról elhíresült, 40 mandátummal rendelkező EU-szkeptikus Önvédelem nem zárta ki, hogy koalícióra lépjen a baloldallal, vagy kívülről támogasson egy kisebbségi kormányt. Az eddigi nyilatkozatok szerint azonban az SLD nem lát lehetőséget az együttműködésre ezzel a párttal.

A többi ellenzéki párt közül a Polgári Platform és az eddigi koalíciós társ Lengyel Parasztpárt képviselői esetleg támogatni fognak bizonyos kormányjavaslatokat, kezdeményezéseket. A mérsékelt jobboldali Jog és Igazságosság és a radikális Lengyel Családok Ligája viszont még a külső támogatást is határozottan kizárta. Az utóbbi egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a kormány megbuktatására és új választások kiírásának elérésére fog törekedni - írja az MTI.

A baloldal kereshet támogatókat az önálló frakcióval nem rendelkező kis pártcsoportok vagy a független képviselők között is, ez azonban nem biztos, hogy meg tudja oldani a kormány problémáit. Marek Borowski házelnök úgy nyilatkozott, hogy mennyiben a szejm frakciói a kormány munkájának megbénítására fognak törekedni, teljes bizonyossággal előrehozott választásokra kerül sor. A legközelebbi parlamenti választások Lengyelországban 2005-ben lennének.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!