Újabb veszély fenyegeti Európát

Vágólapra másolva!
Jun Szogjol dél-koreai elnök közölte, megvitatja a NATO vezetőivel azt a határozott fenyegetést, amelyet Észak-Korea jelent Európára nézve az Oroszországgal való katonai kapcsolatok elmélyítésével.
Vágólapra másolva!

A politikus a Reuters hírügynökség kérdéseire válaszolt írásban a NATO-csúcstalálkozóra tervezett washingtoni látogatása előtt. A hétfőn megjelent interjú szerint politikus arra is figyelmeztetett, Moszkvának választania kell a két Korea között.

"Teljes mértékben Oroszországtól függ", hogy a jövőben milyen irányba akarja terelni a Dél-Koreával fenntartott kapcsolatokat - mondta Jun, hozzátéve, Szöul az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásról annak függvényében fog dönteni, miként alakul a Moszkva és Phenjan közötti új katonai paktum. 

"Az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködés egyértelmű fenyegetést és komoly kihívást jelent a Koreai-félsziget és Európa békéjére és biztonságára nézve" 

- szögezte le.

Képünk illusztráció 
Fotó: Anadolu Agency via AFP

Jun az első dél-koreai vezető, aki 2022-ben részt vett NATO-csúcstalálkozón. A washingtoni csúcson Ausztrália, Japán és Új-Zéland is ott lesz. 

A nemzetközi közösség szerint Phenjan ballisztikus rakétákat és tüzérségi eszközöket szállít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz. Oroszország és Észak-Korea ezt egyaránt tagadja.

Oroszország "a barátságtalan országok közül a legbarátságosabbnak" nevezte Dél-Koreát, és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Szöul "nagy hibát" követne el, ha úgy döntene, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának. Dél-Korea tiltakozott, amikor Vlagyimir Putyin júniusban Phenjanba látogatott, és aláírta Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel a kölcsönös védelemről szóló szerződést.

"Észak-Korea egyértelműen veszélyt jelent a nemzetközi közösségre" - mondta Jun. "Remélem, hogy Oroszország józanul eldönti, melyik oldal - a déli vagy az északi - fontosabb és szükségesebb a saját érdekei szempontjából". Hozzátette: "A Koreai Köztársaság és Oroszország kapcsolatainak jövője teljes mértékben Oroszország lépéseitől függ" - hangoztatta Jun.

Oroszország "illegális" katonai partnerséget kötött Észak-Koreával - jelentette ki Jun, hozzátéve, hogy nyugtalanító belegondolni abba, hogy milyen segítséget nyújt Oroszország Phenjannak cserébe.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!