A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Újabb súlyos támadás érte Kijevet, a teljes pénzügyi összeomlás szélén áll Ukrajna

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Újabb súlyos csapás érte Kijevet, miközben már a Földközi-tengeren is vannak orosz hadihajók, hogy adott esetben onnan mérjenek csapást Ukrajnára. Mindezek a fejlemények jól mutatják, hogy a háború tovább fokozódik, miközben fegyverszünetről továbbra sincsen szó. Időközben Ukrajna gyakorlatilag fizetésképtelenné vált.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem csitul az orosz-ukrán háború, mivel Oroszország több hullámban támadta drónokkal szerdára virradóra Kijevet, július hónapban a hetedik, a háború folyamán pedig az egyik legnagyobb ilyen jellegű támadásában. A támadások miatt szinte egész éjszaka légiriadó volt az ukrán fővárosban, ahol a légvédelem ukrán jelentések szerint két hullámban az összes, több mint 40 drónt megsemmisítette. Az ukrán légierő közölte, hogy a dél-ukrajnai Dnyipro régió felett hat, Mikolajiv régió felett pedig további négy drónt semmisítettek meg, illetve az éjszakai támadásokban részt vevő 89 drónt kivétel nélkül sikerült lelőniük. Hozzátették: egy Ch-59 típusú manőverező robotrepülőgépet is megsemmisítettek. Orosz hírügynökségek katonai forrásokra hivatkozva ukrán katonai repülőterek és raktárak ellen intézett támadásokról tettek jelentést. Emellett beszámoltak Ukrajnából orosz területre indított 19 drón lelövéséről is. 

Tovább fokozódik az orosz-ukrán háború
Fotó: Anatolii STEPANOV / AFP)

Újabb milliárdok kellenek Ukrajnának
Időközben Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter arról beszélt, hogy Ukrajnának 2025-ben bizonytalansággal és kihívásokkal kell szembenéznie, mivel a Kijev külföldi támogatóitól származó pénzügyi támogatás várhatóan tovább csökken. Kijev a nyugati finanszírozóik pénzügyi segítségére támaszkodik, és idén 60 milliárd dolláros amerikai segélycsomagot kapott, annak ellenére, hogy a kongresszus jelentősen húzta az időt. Jövőre azonban nem számíthat hasonló pénzügyi injekciókra, mivel a nyugati segélyek nagymértékben függnek a még idén esedékes amerikai elnökválasztás eredményétől – mondta Marcsenko kedden az RBK Ukrajinának. „A 2025-ös év nehezebb lesz. Ez a bizonytalanság éve, a döntések éve, amelyek nem biztos, hogy beválnak” – mondta a miniszter. Miközben megjegyezte, hogy Ukrajna „készen áll a legnehezebb döntésekre”, és „csak magára számíthat”, Marcsenko szerint ahhoz, hogy meg tudjon élni és „harcolni” tudjon, Kijevnek 2025-ben további 12–15 milliárd dolláros támogatásra lesz szüksége a Nyugattól

A múlt héten az amerikai Fitch hitelminősítő intézet 20 milliárd dolláros adóssága miatt nem teljesítő zónába sorolta Ukrajnát. 

Az ügynökség szerint Ukrajnában már megkezdődött a fizetésképtelenség vagy a fizetésképtelenséghez hasonló folyamat. A Fitch előrejelzése szerint az ország államadóssága idén az ukrán GDP 92 százalékára nő.

A feszültség további fokozódására utal, hogy a Földközi-tengeren két orosz hadihajó tartózkodik, amelyek közül csak az egyik alkalmas Kalibr cirkálórakétát használni, ukrán források szerint ezen a hajón összesen 16 rakéta lehet. Dmytro Pletencsuk haditengerészeti szóvivő úgy véli, hogy Oroszország valószínűleg nem fog rakétákat kilőni Ukrajnára a Földközi-tengerről. Ha ez megtörténik, akkor az orosz rakéták megsértik a NATO-országok légterét – írta meg a rbc.ua.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!