A család által megosztott fotókon látható, hogy a két fiatal eszméletét vesztette medencézés közben, miután megittak egy pohár vizet augusztus 1-jén.
Mint később kiderült, a két fiatal vizében kábítószer volt. Az italt a medence melletti bárban vették meg.
Mindkét lány nem sokkal a víz elfogyasztása után egyszerre ájult el.
Az egyik lány barátja szerint - aki szintén velük volt a nyaraláson - a pultos csempészhette az italba a kábítószert.
Miután a lányok magukhoz tértek, elhagyták a medencét, de egyikük annyira gyenge volt, hogy tolószékben vitték vissza a szobájába. A másik lány is rosszul lett, hányni kezdett, és úgy érezte, hogy rohamot kapott. A lányt kórházba szállították, ahol azonban 10 ezer dollárt (3 millió forint) követeltek csak azért, hogy megnézzék őt, és elkezdjék kezelni. A pénzt elküldték, azonban másnap reggelre azt mondták a kórházban, hogy még több pénzre van szükség a kezelés folytatásához - írja a Fox News.
Egyik lánynak sincs emléke arról, hogy mi történt az utolsó ital után, ami történetesen egy pohár VÍZ volt. Úgy gondoljuk, hogy bármi is volt abban a pohár vízben, az tette ezt velük. Mindkét lány ugyanabban az időben esett össze"
- idézte a lányok barátját a CBS News.
Közel 27 órával később és több ezer dollár elköltése után a kórházban lévő lány családjának sikerült tárgyalnia az amerikai nagykövetséggel, és elrepíteni a fiatalt Dallasba, hogy folytassák orvosi kezelését - írja a New York Post.