Az Iszlám Állam vállalta magára a németországi terrortámadást

Stabbing in Solingen
Nyomozók dolgoznak a támadás helyszínén.
Fotó: Christoph Reichwein / DPA / AFP
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget szombaton a németországi Solingenben pénteken elkövetett késes támadásért, amelynek három halálos áldozata volt.
Vágólapra másolva!

A terrorista csoport Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy "bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért". A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.
A pénteki támadás, amelyben az elkövető három embert megölt és nyolc továbbit megsebesített, Solingen központjában történt, ahol egy fesztiválon a város 650. évfordulóját ünnepelték. A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozatok között két férfi, egy 67 és 56 éves, valamint egy 56 éves nő volt. 

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető után.

 A szombaton megtartott sajtóértekezleten bejelentették, hogy őrizetbe vettek egy 15 éves fiút. A rendőrség vizsgálja, hogy kapcsolatban állhatott-e az elkövetővel.
 

 

    

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!