Egy repülőgép szárnyán sétált a férfi egy ausztrál reptéren

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy utast egy ausztrál repülőtéren, miután a vészkijáraton keresztül elhagyta az álló gépet és végigsétált a gép szárnyán – közölték tisztviselők.
Vágólapra másolva!

A Jetstar JQ507-es járata Sydneyből érkezett a melbourne-i repülőtérre. Leszállás után egy terminálkapunál parkolt le, amikor egy férfi a jobb oldali vészkijáratnál hagyta el a gépet, olvasható az APNews-on megjelent hírben.

 

A Jetstar közleménye szerint a férfi a vészkijáratot használta, mely kinyitásánál egy "csúszda" ereszkedik a gép oldalából a földre, ennek ellenére a férfi úgy döntött, hogy a szárnyon fog végigsétálni.

Egy utas, Audrey Varghese elmesélése alapján az utasok sikoltoztak mert a férfi a felszólítások ellenére nyitotta ki a vészkijáratot.

A férfi kifejezetten furcsán, zavart módon viselkedett az incidens előtt

 – mondta Varghese.

Amint a gép elkezdett megállni, azonnal felállt, és gyakorlatilag a vészkijárati sorba rohant, és közben lökdöste az embereket, amivel kissebb felfordulást okozott, majd mikor odaért feltépte a vészkijáratot

 – folytatta Varghese.

Egy másik utas, elmondása szerint a férfi elektromos cigarettát használt repülés közben, ami nem megengedett, illetve folyamatosan alkoholos italt szeretett volna kérni a személyzettől. A Jetstar munkatársai riasztották a rendőröket, akik letartóztatták a férfit agresszív viselkedése és a repülőgép-biztonsági protokollok megsértése miatt – olvasható a rendőrség közleményében.

A melbourne-i repülőtér elmondása alapján a férfit a repülőgép és a repülőtér személyzete fogta le a rendőrség megérkezéséig. Ez azután történt, hogy a férfi a hajtómű mellett lemászott a gép szárnyáról.

Az incidens miatt az utasok csak sokkal később jutottak a poggyászaikhoz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!