A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Saját kutyája ölt meg egy többgyerekes anyát

Vágólapra másolva!
Otthonában támadt rá egy nőre a kutyája, aki a támadás után az utcára menekült, majd egy játszótér közelében összeesett. Az arra járók azonnal hívták a mentőket, de az ötgyerekes anya életét már nem lehetett megmenti. Később kiderült, a nő halála előtt néhány héttel vesztette el egyik lányát.
Vágólapra másolva!

A 34 éves Michelle Hempsteadet, július 29-én támadta meg a bullmasztiff fajtájú kutyája, southendi földszinti lakásában. A szomszédok elmondták, hogy a nő a támadás után átmászott a terasz korlátján és menekülni kezdett. A közeli játszótérhez futott, ahol végül összeesett. 

A játszótéren lévő szülők sikoltozásra lettek figyelmesek, és amikor meglátták a sérült nőt, akkor azonnal a segítségére siettek. 

A mentők a Southend kórházba vitték, majd később a Royal Londonba szállították át, ahol másnap, július 30-án belehalt a sérülésibe. A kutya Michellt a bal hónalján harapta meg, ahol a kar fő artériája is van. 

A rendőrök a nő két kutyáját, a bullmasztiffot, amelyik megtámadta Michellt, és egy pomerániai törpespicc fajtájú kutyát elvitték a házból. 

Az eset után a szomszédok elmondták, amikor Michellt megtámadta a kutya, épp otthon voltak, és végignézték a megrázó eseményeket. 

Fotó: East Anglia News

A férjem Michell után szaladt. Én pedig hívtam a mentőket. De mire oda értünk hozzá, a játszótér közelében összeesett.

- meséli a nő szomszédja. 

Eszméletlenül feküdt az utcán, és egy nagyon csúnya seb volt a bal vállánál, amin látszódott, hogy kutya harapta meg. 

- tette hozzá.

Liah Smith, Michell gyerekkori barátja arról számolt be a DailyMailnek, hogy barátja minden állatot szeretett. A kóbor kutyákról nap, mint nap gondoskodott. Számára ezért felfoghatatlan Michell elvesztése. 

Ráadásul Michell, lánya június 4-én halt meg, akit július 2-án temettek el. 

James McLean-Brown megbízott nyomozófelügyelő, aki a nyomozást vezeti, megköszönte a segítségét azoknak, akik a támadás után Michell segítségére siettek., valamint köszönetet mondott azoknak is, akik részletesen beszámoltak a tragikus balesetről. 

Ahogy korábban megírtuk, brutális kutyatámadás során halt meg egy 34 éves nő Angliában egy tengerparti üdülővárosban, Southendben. Az essexi rendőrség tájékoztatása szerint a mentőszolgálat nem sokkal éjfél előtt hívta ki a rendőröket egy southendi címre. Egy nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol szerda hajnalban meghalt. A nőt a kutyája marcangolhatta halálra. A rendőrség szerint a gyilkos kutya nem egy tiltott fajhoz tartozó véreb volt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!