A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Meghalt egy 5 éves kisfiú egy ugrálóvárban

Vágólapra másolva!
Egy 5 éves kisfiú meghalt pénteken az esti órákban az amerikai Maryland államban, amikor az erős szél a levegőbe emelte az ugrálóvárat, amiben a gyerek épp játszott.
Vágólapra másolva!

Egy 5 éves kisfiú meghalt, egy másik gyerek pedig súlyos sérüléseket szenvedett akkor, amikor az Egyesült Államokban, Maryland állam Waldorf nevű városában kizuhantak egy ugrálóvárból. A tragédia egy baseball mérkőzésen történt, pénteken az esti órákban. Az esetről kiadott hatósági közlemény szerint a gyerekek az ugrálóvárban tartózkodtak, amikor az erős szél belekapott a felfújható szabadtéri játékba, és több méter magasra emelte azt. 

A gyerekek kizuhantak a játékból, mielőtt az ugrálóvár visszaesett a földre.

A 911-es segélykérő számra nem sokkal este negyed 10 után futott be a hívás. A helyszínen a sportmérkőzésre kirendelt mentőszolgálat munkatársai, a csapatok edzői és számos néző is próbált segítséget nyújtani a kialakult helyzetben: 

image

A kiérkező mentőegységek a súlyosan sérült gyerekeket kórházba szállították, ám a La Platából érkezett kisfiú éjjel a kórházban az orvosi ellátás ellenére meghalt. Az áldozat személyazonosságáról nem adtak ki további információkat. 

A másik kisgyerekkel kapcsolatban annyit közöltek az állami hatóságok, hogy sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. Őt továbbra is kórházban ápolják. A tragédia után a szombatra tervezett mérkőzést elhalasztották.

Nem ez az első tragédia idén, melyben az erős szélnek köszönhetően a levegőbe emelkedő ugrálóvár okoz halálesetet. Egy, a mostanihoz nagyon hasonló baleset történt áprilisban az Egyesült Államokban. Miként az Origo megírta, Arizona államban egy 2 éves kisfiú meghalt, egy másik gyerek pedig megsérült, amikor egy erős széllökés a szomszédos telekre repítette az ugrálóvárat, amelyben játszottak.

2021-ben pedig Ausztráliában történt egy nagyon súlyos ugrálóvár-baleset: szintén az erős szél kapta fel a játékelemet, minek következtében számos gyerek kiesett abból. Hat gyerek a helyszínen illetve nem sokkal a balesetet követően belehalt sérüléseibe.

Spanyolországban 2022-ben történt ezekhez nagyon hasonló halálos baleset a Valenciától nyugatra fekvő Mislata városban, amikor felborult egy ugrálóvár. Az akkor történt tragédiában egy kislány belehalt sérüléseibe, 8 másik gyerek megsérült. Az ugrálóvárat a vizsgálatok szerint szabályosan üzemeltették.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Thinkstock

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!