Az I Dnes szerint az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, további nyolc embert még keresnek. Az észak-csehországi Ústí nad Labemben, az Elba folyóban a rendőrök láttak egy holttestet, de a sebes vízből nem tudták kihozni, ami azt jelenti, hogy több áldozat is lehet még.
A víz apadásával egyre jobban láthatóvá válik a károk mértéke.
A hivatalos becslések százmilliárd koronás (1500 milliárd forint) károkról beszélnek.
Zbynek Stanjura pénzügyminiszter csütörtök este kijelentette: javasolni fogja a kormánynak, hogy az idei évre tervezett költségvetési hiányt 30 milliárd koronával (450 milliárd forint) emeljék meg. Az idei tervezett hiány 252 milliárd korona, ezzel 282 milliárdra nőne. Hasonló módon a jövő évre tervezett költségvetésben is növelnék a várható hiányt - írja a Denník N.
A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a kormány mérlegeli az árvízi kötvények kibocsátását, hogy növelje az államkassza bevételét.
Petr Fiala cseh kormányfő újságíróknak elmondta: Brüsszel tízmilliárd euróval segíti az árvíz sújtotta Közép-Európát, s ebből az összegből a csehek kétmilliárd eurót kapnak.
Az árvíz sújtotta településeken mindenütt megkezdődött a romok eltakarítása. Ez nem megy könnyen, szinte mindenütt hiányoznak a szükséges munkaeszközök, mert az igények egyik napról a másikra nagyon megnövekedtek. Csehországnak több európai állam önként ajánlott fel segítséget, köztük Szlovénia nedvesség elszívó gépeket küldött a cseheknek.
Hiány van a statikusokból is, mert országszerte több ezer épületet kell átvizsgálni.
Országos szintű szolidaritás alakult ki a kárt szenvedettekkel. A legfrissebb kimutatások szerint
a civil szektor szervezetei péntek reggelig már 250 millió koronát gyűjtöttek össze magánemberektől és cégektől is a rászorulók megsegítésére.
Az árvíz által megkímélt településeken már szervezik az embereket, különféle szakmunkásokat, akik önkéntes alapon elmennek dolgozni, segíteni a károsultaknak. Eddig mintegy háromezer személy regisztráltatta magát erre az önkéntes munkára.
Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.
Ez történt korábban
Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a Boris névre keresztelt ciklon özönvíz szerű esőt és havat hozott Ausztriába és Csehországban is. A nagy mennyiségű csapadék miatt a térségbeli folyók megáradtak, amiatt egész Közép-Európában jelentős áradások pusztítottak.
Ahogy azt írtuk a súlyos áradások Csehországban több ember halálát okozta többeket még mindig keresnek. Ráadásul a katasztrófahelyzetben megjelentek a fosztogatók is. A Morva-sziléziai kerület polgármestere megerősítette, hogy történt rablási kísérlet.