Megölték az Iszlám Állam parancsnokát

Iszlám,Állam
Az Iszlám Állam aktivistái, illusztráció!
Fotó: Twitter
Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereg pénteken bejelentette, hogy az iraki biztonsági erőkkel közösen végrehajtott razziában megölték az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat négy magas rangú tagját, köztük az iraki műveletekért felelős parancsnokot, Ahmad Hamid Huszain Abdal-Dzsalíl al-Itavit.
Vágólapra másolva!

A térségért felelős amerikai parancsnokság (Centcom) közleményéből kiderül, hogy a műveletet még augusztus 29-én hajtották végre. 

A négy parancsnok mellett további 10 dzsihadistával végeztek. Hét katona is megsebesült. 

Az iraki hadsereg és a Centcom már augusztus végén hírt adott a sikeres műveletről, de csak most tudták megerősíteni a parancsnokok halálát. 

Itavi mellett az Iszlám Állam nyugat-iraki műveleteiért felelős két parancsnoka és a műszaki fejlesztésért felelős vezető volt a halálos áldozatok között. A razziát több mint két hónapon át készítették elő. 

Irak az Iszlám Állam egyik fellegvára volt, de 2017 végén a bagdadi vezetés bejelentette, hogy győzelmet aratott a terrorszervezet ottani hálózata fölött. Kisebb terrorcsoportok azonban továbbra is hajtanak végre támadásokat az országban, főként katonák és rendőrök ellen. Az Egyesült Államok még több mint kétezer főnyi erőt állomásoztat a térségben, és a mostani közleményben is megerősítette, hogy folytatja ott a katonai műveleteket a régió biztonságát és az ottani amerikai érdekeket is fenyegető Iszlám Állam teljes felszámolása érdekeben.


 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!