Bajban a németek, idén tovább zsugorodhat a gazdaságuk

Vágólapra másolva!
A berlini, müncheni, kieli, hallei és esseni vezető gazdasági intézetek legfrissebb előrejelzései szerint a német gazdasági aktivitás 2024-ben várhatóan 0,1 százalékkal tovább zsugorodik a 2023-as, 0,3 százalékos recesszió után - közlte a Magyar Nemzet. Hozzátették, az euróövezet legnagyobb gazdaságának fellendülése legkorábban 2025 elejére várható, szerény, 0,8 százalékos GDP-növekedéssel, amely 2026-ra 1,3 százalékra emelkedhet.
Vágólapra másolva!

 Az elemzők nem mondanak optimista előrejelzéseket:

 arra figyelmeztetnek, hogy a német gazdasági növekedés a belátható jövőben nem éri el a koronavírus-világjárvány előtti trendeket.

Olaf Scholz, OlafScholz
Olaf Scholz német kancellár
Fotó: AFP/DPA/MICHAEL KAPPELER

Ez a stagnálás olyan látványos következményekkel járhat, mint például több ezer munkahely megszűnhet illetve németországi gyártási helyszínek bezárása fenyegeti a Volkswagent, Európa legnagyobb autógyártóját és az ország legnagyobb ipari munkaadóját. 

A Magyar Nemzet arról írt, hogy szakértők szerint a globális gazdasági lassulás mellett a német gazdaság szerkezeti átalakulás alatt áll, amely leginkább a feldolgozóiparban nyilvánul meg. 

A leginkább érintett ágazatok közé a gépgyártók és az autógyártók, valamint az energiaintenzív iparágak, mint a vegyipar és az acélipar tartoznak.

Továbbá arra figyelmeztetnek, hogy versenyképességüket hátráltatja egyrészt az energiaárak emelkedése, másrészt a magas minőségű kínai ipari termékek növekvő versenye, amelyek kiszorítják a német exportot a világpiacokról. Emellett a dekarbonizálás, a digitalizáció és az öregedő népesség is jelentős kihívások elé állítják az országot.

A lap idézi a New York Times írását amely szerint Németország ezen ágazatai komoly átalakulás előtt állnak, hogy adaptálódjanak a globális gazdasági és környezeti változásokhoz. A Financial Times pedig azt emelte ki, hogy a német gazdaság szerkezetváltásának sikeressége meghatározó lesz az ország jövőbeli gazdasági teljesítménye szempontjából.

A Bloomberg arról írt, hogy az energiahatékonyság növelése és az új technológiák bevezetése kulcsfontosságú lesz a versenyképesség megőrzésében.

A gazdasági elemzők szerint Németország számára sürgető, hogy olyan innovatív megoldásokat találjon, amelyek segítenek áthidalni ezeket a kihívásokat, és fenntartható pályára állítják a gazdaságot a következő évtizedekben.

Ahogy arról az Origo beszámolt szerdán Orbán Viktor kormányfő előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ahol többek között beszélt a Draghi-jelentés diagnózisáról, vagyis hogy Európa versenyképessége romokban hever. A miniszterelnök bemutatta a magyar uniós elnökség által kidolgozott versenyképességi paktum tervét is, amelyet novemberben az összes uniós országgal szeretne megvitatni és elfogadtatni.

A miniszterelnök az előadásában közölte, hogy a gazdasági semlegesség lényege az, hogy ha kettéválasztják a világgazdaságot, akkor is lesznek olyan területek, áteresztő csatornák, ahol a két világgazdasági rendszer érintkezik. 

Orbán Viktor szerint nem lehet összekeverni ideológiai kérdéseket gazdasági kérdésekkel; arra kell törekedni, hogy a gazdasági kapcsolatok kizárólag gazdaságiak legyenek, és semmit ne kelljen feladni értékeinkből. 

Emellett részletesen kifejtette a gazdasági semlegesség legfőbb pontjait, valamint világossá tette, hogy nem lehet összekeverni ideológiai kérdéseket gazdasági kérdésekkel.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!