A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai reggelen a Hold kvadrátban áll a Plútó bolygóval. Ezért a közös családi reggeli alkalmával kicsit fogjuk vissza kötözködő hajlamunkat. Könnyen lehet ugyanis, hogy emberünkre találunk legközelebbi hozzátartozóink között, s akár még botrányos jelentekre is sor kerülhet ezen a szép szombati reggelen. Az ilyen indulatok pedig az egész napra rányomják a bélyegüket.
Vágólapra másolva!

Este érdemes közös programokat szerveznünk párunkkal, ugyanis már érezhető a Hold-Nap együttállás hatása. Most mindenféle szinten nagyon együtt tudunk lenni párunkkal, érzelmileg és szellemileg is össze tudunk hangolódni. A közös mozit, színházat is nagyon tudjuk élvezni, utána pedig egy kellemes vacsorát ajánlok. Szép közös élményeink lehetnek a mai napon, amelyre még sokáig emlékezni fogunk. A házasságban élők is felpezsdíthetik kapcsolatukat, valami izgalmas új programmal, amely segítségével ki tudnak törni a szürke hétköznapokból.

A mai Hold-Szaturnusz kvadrát hatására könnyen megbánthatjuk egymást egy-egy megjegyzéssel. A Hold-Jupiter quincunx szintén érzelmeink területén visel meg minket.

A Hold ma belép a Kos csillagjegybe. Lehet, hogy a fejünk egy kissé megfájdul, vagy pedig a szemünkkel adódik kisebb probléma.Ma újhold napja van, s ennek megfelelően sokat tehetünk egészségünkért, testi jólétünkért. A mai napon érdemes böjtöt tartani, mert ilyenkor a legerősebb a szervezet méregtelenítési készsége. Ezt rendszeresen érdemes megtenni, hiszen ezzel gyógyító folyamatokat indíthatunk el saját szervezetünkben, s megelőzhetünk komolyabb megbetegedéseket. Minden olyan dologra alkalmas a nap, amikor valamit el szeretnénk kezdeni. Ha most határozzuk el, hogy megszabadulunk rossz szokásainktól, akkor sokkal könnyebben tartjuk be ígéretünket, s akaraterőnk is erősebb lesz. Ez a nap minden olyan igényünket, s erőfeszítésünket támogatja, amikor új életet szeretnénk kezdeni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!