A 44 fokos meleg miatt csütörtökön be kellett húzni a tetőt Melbourne-ben a két legnagyobb pályán, ám ezt csak az adott szett végén lehet megtenni. Marija Sarapovának így benne kellett maradnia a döntő játszmában az olasz Knapp ellen, ezt végül 115 perc alatt 10:8-ra nyerte meg.
15 órás autózás után ért célba a Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós trió a Dakar 10. szakaszán. 200 kilométeren át egyre nőttek körülöttük a dűnék, itt folyamatosan ástak, később rájuk sötétedett. "A végén egy emberként dolgoztunk azon, hogy méterszámláló nélkül is mindig pontosan tudjuk az utat, szerencsére az üzemanyagunk kitartott" - összegzett Sebestyén Sándor. A magyar egység összetettben az 57. helyen áll.
Rafael Nadal és Roger Federer is magabiztosan vette a 2. kört az Australian Openen. A spanyol az ausztrál Kokkinakist, utóbbi a szlovén Kavcicot verte három játszmában.
A második fordulóban:
Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Thanasi Kokkinakis (ausztrál) 6:2, 6:4, 6:2
Roger Federer (svájci, 6.)-Blaz Kavcic (szlovén) 6:2, 6:1, 7:6(4)
Robert Spisak lett a jégkorong MOL Ligában harmadik helyen álló Érsekújvár (Nové Zámky) új vezetőedzője.Elődje, Ladislav Kubina hétfőn állt fel a kispadról. A Nové Zámky legközelebb hétfőn érdekelt, akkor a listavezető Dab.Docler otthonában lép pályára.
A 23 éves kapus Dibusz Dénes örül, hogy Pécsről "az ország legsikeresebb csapatához", az FTC-hez igazolt. Emlékezetes volt számára, amikor a Fradi 2-0-s pécsi vezetésről 3-2-re győzni tudott az Üllői úton, mint mondja, a zöld-fehér szurkolók plusz egy embert jelentenek a csapat számára. Úgy érzi, a Ferencváros még odaérhet a dobogóra.
A budapesti műkorcsolya-Eb-n a Turóczi Dóra, Major Balázs jégtánc páros épphogy kiszorult a legjobb húszból, a 21. helyen zárt a 29 indulóból, így nem mutathatja be kűrjét a csütörtök esti programban, pedig pályafutása legjobb eredményét érte el 46,80 ponttal. Nézze meg a magyarok produkcióját, olvassa el a nyilatkozatukat!
Torghelle Sándort és csapattársait a MOM Sportban felkötötték egy futópadra. Mi a célja ezzel az MTK-nak? Innen megtudhatja.
Finnország ellen debütál Pintér Attila szövetségi kapitány a magyar válogatott kispadján. A március 5-ei barátságos mérkőzés helyszíne Győr - adta hírül az MLSZ. (További részletek itt.)
Íme, a szerdai Győr-FTC női kézilabdameccs SportKlubon megjelent összefoglalója, benne többek között Görbicz Anita parádés, hát mögötti passzával (1.25-től látható):
Elfogadta a müncheni tartományi bíróság a vádindítványt Bernie Ecclestone ügyében, így megindulhat a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember ellen a megvesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás vádjával kezdeményezett büntetőper.
A bíróság csütörtöki közleménye szerint a tárgyalás valószínűleg április végén kezdődik.
Bernie Ecclestone-t a Bayern LB bajor tartományi bank Forma-1-ben birtokolt üzletrészének értékesítésével összefüggésben vádolják bűncselekmény elkövetésével.
Ecclestone-nak személyesen kell megjelennie a müncheni bíróság előtt, és akár tíz év börtönbüntetést is kaphat, ha a müncheni ügyészségnek sikerül bizonyítani a vádakat.
A 83 éves üzletember német védőügyvédei közölték, hogy a vádiratban feltételezett bűncselekmények nem történtek meg.
Az ügyészség 2011-ben kezdett nyomozni Bernie Ecclestone ellen, mert felmerült a gyanú, hogy megvesztegette 44 millió dollárral Gerhard Gribkowsky-t, a Bayern LB igazgatótanácsának volt tagját a banknak a Forma-1-ben birtokolt többségi üzletrészének 2006-os értékesítésével kapcsolatban.
A Bayern LB úgy jutott többségi tulajdonhoz a Forma-1 autóversenyeket rendező társaságban, hogy csődbe ment egy ügyfele, Leo Kirch médiamágnás, aki a banktól felvett hitelből vásárolta meg az üzletrészt, amely a csőd következtében a Bayern LB-re szállt.
A bajor tartományi - állami tulajdonú - bank nem akarta megtartani a portfóliójához nem illeszkedő érdekeltséget. Az értékesítés Gerhard Gribkowsky feladata volt. Az üzletrészt a CVC nevű pénzügyi befektető cég vásárolta meg, amelynek segítségével Ecclestone megszilárdította pozícióját a Forma-1-ben.
Gerhard Gribkowskyt 2012-ben elítélték korrupcióért, hűtlen kezelésért és adócsalásért. Perében Ecclestone-t tanúként hallgatták meg. Az ítélet szerint a Bayern LB üzletrésze Gribkowsky miatt anélkül cserélt gazdát, hogy előzőleg pontosan meghatározták volna értékét, ami kárt okozott a banknak, Gribkowsky pedig kenőpénzt kapott közreműködéséért. A Bayern LB 98,56 százalékos tulajdonosa a magyar MKB Banknak.
Az Újpest focistája, Kabát Péter 800 köbcentis melleket szeretne a barátnőjének (részletek itt).
A Pirelli új, hároméves szerződést kötött a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) és továbbra is az egyedüli beszállítója lesz a Forma-1-nek.
Az olasz vállalat viharos szezonon van túl. Rengeteg bírálatot kapott a sok defekt miatt, amelyek a Brit Nagydíjon a gumik nem megfelelő állapota miatt következtek be. Többen a bojkottot sem tartották kizártnak. Végül az új gumik számára külön tesztet engedélyezett az FIA.
A Pirelli jelezte, az új megállapodás már a 2014-es idénytől él.
Felemásan sikerült rövidprogrammal mutatkozott be a pályafutása első felnőtt világversenyén induló Forgó Kristóf a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság csütörtöki napján.
A 20 éves versenyző hetedikként lépett jégre a nagyjából 1000 fős közönség hangos biztatása és üdvrivalgása mellett. Forgó a tripla toeloop-tripla toeloop kombinációval nyitott, ezt hibátlanul végre is hajtotta, ahogyan a dupla axelt is, a tripla flipnél azonban hibázott. A forgásai ezt követően már jól sikerültek, produkciójára nagy tapsot kapott a nézőktől, és 47.91 pontot a bíráktól.
"Sajnálom az elrontott ugrást, ez így valószínűleg kevés lesz a legjobb 24-be kerüléshez" - nyilatkozta az MTI-nek a korcsolyázó. Hozzátette: a jégre lépés előtt úgy érezte, nagyobb a rá nehezedő nyomás a hazai közönség jelenléte miatt, ám végül sikerült felszabadultan teljesítenie programját.
Az, hogy Forgó pontszáma a végelszámolásban mire lesz elég, a férfiak jelenleg is zajló rövidprogramja után derül ki. Az Eb műsora 18.25 órától a jégtáncosok kűrjeivel folytatódik.
Farkas Norbert is utazhat a szocsi olimpiára, az alpesi sízőt az eredményei alapján választotta ki a magyar szövetség.
"A mostani olimpiai kvalifikációs időszak más volt, mint a többi" - kezdte a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Farkas. "Korábban mindig a versenyzők két legjobb pontját átlagolták és az alapján kellett a legjobb ötszázban lenni, most ezt a számot megemelték, öt nagyon jó eredményt kellett elérni, hiszen annyit átlagoltak."
2012 szeptemberében kezdődött a kvalifikációs időszak, és a magyar rendszer illeszkedett a nemzetközihez: öt-öt pontot vettek figyelembe szlalomban és óriásműlesiklásban is, és a tíz pont átlaga alapján hasonlították össze a magyar versenyzőket. Ha valaki a legjobbhoz képest 15 ponton belül van a kvalifikációs időszak végén, akkor a szövetségi kapitány dönthet a szocsi induló kilétéről, illetve kiírhat szétlövést.
"A tavalyi szezonom elég jól sikerült, kiegyensúlyozottan versenyeztem, úgyhogy az öt pontom elég közel volt egymáshoz. Ezután jött szeptemberben a chilei remek eredmény, amellyel tovább növeltem az előnyömet a magyar vetélytársakkal szemben. Azt tűztem ki célul, hogy saját jogon kvalifikáljam magam az olimpiára, mert úgy éreztem, képes vagyok rá, de sajnos nem sikerült. Nagyon közel vagyok már, a szezon végére ez is meglehet. Az ország jogán azonban ott leszek az olimpián , több mint tizenöt pont különbséggel vezetek ugyanis a magyarok között" - mondta Farkas Norbert, akinek ez lesz az első olimpiája, úgyhogy elsősorban a tapasztalatszerzés lesz számára a cél. Szeretné a legjobb magyar férfi eredményt elérni az olimpiák történetében, de az eredményt nem helyezésben, hanem az első helyezettől kapott másodpercekben számolja.
"Az, hogy biztossá vált a helyem az utazó csapatban, annyiban változtatja meg a következő időszakot, hogy mivel nem kell a pontjavításért harcolnom, rajthoz állhatok a lehető legnehezebb versenyeken, hogy a legjobb versenyzők és a legnehezebb körülmények között készüljek fel az olimpiára. A hét végén Zell am See-ben Európa-kupán indulok szlalomban és óriásban, az utána következő másfél hét pedig sok edzéssel és sok nehéz versennyel telik majd. Tervezünk még esetlegesen egy Világkupa-indulást is. Tudok pontosan úgy készülni, ahogy szakmailag a legjobb” – nyilatkozta Farkas.
A szombathelyi Dobó SE egyik fiatal sportolója megsértette a szabályokat, amikor egy kisebb dobókörben hosszabb kalapácsot használt, amely kirepült a sportpályáról. Gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. (További részletek itt.)
A Fucsovics Mártont legyőző Vincent Millot a második fordulón már nem jutott túl az AusOpenen: Andy Murray elbánt vele, csak a harmadik szett volt szoros, de végül azt is a skót nyerte: Andy Murray (brit, 4.)-Vincent Millot (francia) 6:2, 6:2, 7:5.
A Juan Martin Del Potro-Roberto Bautista Agut, valamint a Benoit Paire-Nick Kyrgios meccs még tart az Openen, pedig helyi idő szerint már hajnali negyed kettő is elmúlt. Ráadásul meglepetés készül, Bautista a meccsért adogat Del Porto ellen.
És itt a meglepetés: Roberto Bautista Agut (spanyol)-Juan Martin Del Potro (argentin, 5.) 4:6, 6:3, 5:7, 6:4, 7:5.
Szalai Ádám klubja, a Schalke 04 nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését a korábbi válogatott kapusnak, Timo Hildebrandnak. A Bundesliga hetedik helyén álló csapat honlapján azt közölte, hogy a klubvezetésnek más tervei vannak a posztot illetően. A 34 éves Hildebrand - aki 2007-ben bajnok volt a Stuttgarttal - jelenleg a második számú kapus Ralf Faerhmann mögött.
Három újabb próbajátékossal bővült a DVTK labdarúgócsapatának a kerete. A középpályások közül Stefan Milosavljevic legutóbb a FK Radnickiben, Nikola Stojanovic a FK Cukaricki Beogradban, míg Milos Nenadovic az FK IM Rakovicában futballozott.
Befejeződött az utolsó mai meccs is az AusOpenen: Paire (francia, 27.)-Kyrgios (ausztrál) 6:7 (5-7), 6:7 (5-7), 6:4, 6:2, 6:2. Holnap a címvédő Novak Djokovic az üzbég Gyenyisz Isztyominnal, Serena Williams Daniela Hantuchovával meccsel.
Lionel Messi szerezte a legtöbb bajnoki gólt 2013-ban: a spanyol élvonalban címvédő és listavezető FC Barcelona argentin világsztárja 46-szor talált be az ellenfelek kapujába a Primera Divisiónban az IFFHS összegzése szerint.
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozott listáján a négyszeres aranylabdás csatár toronymagasan első a múlt évi teljesítményéért a 2013-as FIFA-Aranylabdát kiérdemlő Cristiano Ronaldo előtt: a Real Madrid támadója az elmúlt esztendőben 34 alkalommal volt eredményes.
A világ legerősebb 60 nemzeti bajnokságának legeredményesebbjeit sorba állító rangsorban a harmadik helyen holtversenyben végzett két 31 találatig jutott játékos: a holland Vitesse elefántcsontparti támadója, Wilfried Bony és a bolíviai San José Oruro csapatában futballozó Carlos Saucedo.
A 2013-es év legeredményesebb labdarúgóinak élcsoportja:
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) 46 gól
2. Cristiano Ronaldo (Portugal, Real Madrid) 34
3. Wilfried Bony (elefántcsontparti, Vitesse) és Carlos Saucedo (bolíviai, San José Oruro) 31-31
5. Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris SG) és William Ferreira (uruguayi, Bolívar) 30-30
7. Edinson Cavani (uruguayi, Napoli/Paris SG) és Federico Nieto (argentin, Deportivo Quito) 29-29
9. Radamel Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid/Monaco) 28
10. Graziano Pelle (olasz, Feyenoord) 27
11. Robin Van Persie (holland, Manchester United), Jackson Martínez (kolumbiai, Porto) és Michael Higdon (angol, Motherwell) 26-26.
Még a júniusi kongresszus előtt eldönti Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, hogy pozíciója megtartásáért versenybe száll-e egy újabb - immár ötödik - ciklusra.
"Hadd ismételjem meg, amit már korábban is mondtam, nem vagyok még elég fáradt ahhoz, hogy elhatározzam: visszavonulok. Említettem már, hogy egyelőre minden nyitott. Az idei kongresszus előtt azonban minden bizonnyal előállok a döntésemmel" - mondta a L'Equipe 21 TV-nek a márciusban 78 éves svájci sportvezető.
Utalást tett ugyanakkor arra, hogy Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) francia elnöke követheti őt a FIFA élén. A FIFA idei kongresszusát a világbajnokság június 12-én sorra kerülő nyitómérkőzése előtti két napon, 10-én és 11-én tartják Sao Paulóban. A következő elnökválasztásra 2015-ben kerül sor.
Kölcsönjátékosként a Fiorentina labdarúgócsapatához kerülhet Anderson, a Manchester United brazil középpályása. A játékosra - aki jelenleg Firenzében orvosi vizsgálaton van - nem nagyon számít David Moyes, aki mindössze négy bajnokin küldte pályára a szezon során.
Óriási bakit követtek el a Birmingham labdarúgócsapatánál, a klub ugyanis egy olyan naplót hozott forgalomba, amelyben a klub legnagyobb sikereinél a városi rivális Aston Villa eredményeit sorolták fel. Az óriási bakit a klub egyik szurkolója fedezte fel, a klubvezetés azonnal beszüntette az árusítást.
Pedig nehéz összekeverni a két klubot, amíg a Birmingham két Ligakupa-sikerrel büszkélkedhet mindössze (1963 és 2011), addig az Aston Villa története során nyert öt Ligakupát, hét FA-kupát, egy BEK-trófeát (1982) és egy európai Szuperkupát (1982).
A címvédő Javier Fernandez hibátlan produkciójával magasra tette a mércét a SYMA Csarnokban zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság férfi versenyének csütörtöki rövidprogramjában. Forgó Kristóf 30. lett, így szombaton nem mutathatja be a kűrjét.
Eredmények, férfi rövidprogram:
1. Javier Fernandez (spanyol) 91,56 pont
2. Szergej Voronov (orosz) 85,51
3. Tomas Verner (cseh) 83,51
...30. Forgó Kristóf 47,91
Hosszú betegség után elhunyt Rakaczki Bence, a DVTK 20 éves kapusa. Rakaczki 2012-ben került be a DVTK felnőtt keretébe, és az utolsó négy tavaszi bajnokin védte a csapat kapuját. A bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig kiderítette, hogy leukémiában szenved.
Előbb otthon, Peruval, majd Miamiban, Ecuador és Honduras ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzéseit a brazíliai labdarúgó-világbajnokság előtt az angol válogatott. A helyi szövetség csütörtöki közlése szerint ezek után utazik az együttes Rio de Janeiróba, ahol a főhadiszállása lesz a vb ideje alatt.
A Peru elleni találkozóra május 30-án kerül sor a londoni Wembley Stadionban, majd öt nappal később Ecuador, június 7-én pedig Honduras következik a Sunlife Stadionban, a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatának otthonában.
Az angolok az egyik legnehezebb csoportba kerültek a vb-n: az olaszok ellen kezdenek június 14-én, majd június 19-én Uruguay, végül június 24-én Costa Rica következik.
Ennyi volt mára, de kövesse még az Origo sportközvetítését, hiszen 20.15-től kezdődik a továbbjutásról döntő Magyarország-Norvégia Európa-bajnoki kézilabda-mérkőzés.