Vágólapra másolva!
Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a magyar férfiröplabda-válogatott az ostravai Európa-bajnokságon. Ezúttal a Világligában a legjobb nyolc közé került franciáktól kapott ki a csapat.

2. csoport, 2. forduló:
Franciaország - Magyarország 3-0 (25, 18, 21)
A magyar csapat összeállítása:
Tomanóczy, Veres, Mészáros D., Kántor, Koch, Gelencsér
csere: Szabó G. (libero), Mészáros P., Szekeres, Tullner, Urfi

Kísértetiesen hasonlított a mérkőzés az olaszok ellenihez, amikor az első játszmában többször is vezetett a magyar válogatott. Ezúttal a franciákat sikerült meglepni, kifejezetten jó játékkal, ebben a játékrészben. A szett vége azonban a rutinosabb és jobb mezőnymunkát mutató együttesé lett.

A második játszmára szétesett a magyar csapat, ezt a franciák könnyedén ki is használták, s a harmadik szett elején is magabiztosabbnak bizonyult az ellenfél. Tíz pont is volt már a különbség, amikor Veres jó nyitássorozata után fölzárkózott Demeter György együttese és csak négy ponttal kapott ki a záró játékrészben.

"Nyitásfogadásban, feladásban és nyitásban is sokat kell javulnunk" - mondta Stevik Péter, a magyar szövetség főtitkára. "Az egyéni teljesítményeken is van mit csiszolni. Mi elsősorban a németek és a lengyelek ellen készülünk, őket kell megvernünk, ha a nyolc közé akarunk kerülni." A magyarok hétfőn az olimpiai bajnok jugoszlávok ellen lépnek pályára Ostravában.

További eredmény
1. csoport:
Hollandia - Csehország 3-1 (15, 17, -19, 20)
Bulgária - Szlovénia 3-0 (21, 15, 20)
Oroszország - Szlovákia 3-1 (-20, 19, 20, 17)

Az állás:
1. Hollandia 4 pont (6-1)
2. Oroszország 4 (6-2)
3. Bulgária 2 (4-3)
4. Csehország 2 (4-4)
5. Szlovénia és Szlovákia 0 (1-6)

2. csoport:
Jugoszlávia - Lengyelország 3-0 (19, 14, 22)
Olaszország - Németország 3-1 (14, 16, -23, 16)

Az állás:
1. Olaszország 4 pont (6-1)
2. Jugoszlávia 4 (6-2)
3. Franciaország 2 (5-3)
4. Lengyelország 2 (4-3)
5. Németország 0 (2-6)
6. Magyarország 0 (0-6)

Korábban:

Franciaország következik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!