Vágólapra másolva!

Pucéran keres szponzort az Elda nőikézi-csapata

Érdekes módját választotta a szponzorkeresésnek a spanyol nőikézilabda-sport egyik meghatározó csapata, az Orsán Elda Prestigio, amely a szezon biztos befejezéséhez szükséges 300 ezer eurót figyelemfelkeltéssel próbálta előteremteni. A hölgykoszorú pucéran pózolt a spanyol Interviú magazinnak, így próbálva felkelteni a figyelmét néhány leendő befektetőnek.

A hírek szerint az is csoda, ha még kapni lehet valahol Spanyolországban az Interviu magazint, olyan gyorsan elfogyott az a szám, amelyben az Elda Prestigio nőikézilabda-csapata pucérra vetkőzve próbálta felhívni magára a figyelmet.

A spanyol bajnokság élmezőnyében található együttes ugyanis komoly financiális gondokkal küzd, nemcsak a hazai, de a nemzetközi porondon is helyt kell állnia (a csapat az EHF-kupában a sán Randers ellen játszik majd szeptember 29-én és október 6-án).

Hozzávetőleges számítások szerint 300 ezer euróra lenne még szükség ahhoz, hogy biztosan befejezhesse az együttes a 2007-2008-as szezont.

"Nagyon remélem, hogy az Interviu magazin segítségével találunk támogatókat" - nyilatkozta Diana Box, a csapat kapitánya Efe-TV-nek. "Úgy láttuk, ez egy remek lehetőség informálni az embereket, így közölhettük ország-világgal, hogy pénzügyi problémáink vannak."

Aitziber Elejaba, az Elda kapusa elmondta, a fotózás rendkívül szórakoztató volt, jó hangulatban zajlott, noha a lányok eleinte félszegen álltak hozzá. "Nagy öröm, de egyben furcsa érzés is, hogy a lapból már a megjelenés napján majdnem minden példány elfogyott."


A fotózáson egyébként a csapat 12 játékosa vett részt, a keretből csupán az ukrán Natalija Martinenko és a szlovén Tanja Dacjman nem vállalta a fellépést.

Az Elda Prestigio 2007-2008-as kerete:
kapusok: Aitziber Elejaga, Cristina Maestro
mezőnyjátékosok: Mihaela Tivadar (román), Silvana Ilic (szlovén), Natalija Martinenko (ukrán), Susi Fraile, Vanessa Amorós, Tanja Dacjman (szlovén), Oana Soit, Vero Verdú, Diana Box, Bego Fernández, Bea Sánchez, Vivi Jacques (brazil)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!