Vágólapra másolva!
Sorozatban ötödik alkalommal lett bajnok az Alba Volán-FeVita, miután vasárnap 4-3-ra nyert a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu otthonában a jégkorong Borsodi Liga döntősorozatának negyedik mérkőzésén.

Döntő, 4. mérkőzés:
Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu - Alba Volán-FeVita 3-4 (0-1, 2-2, 1-1)
gól:
Erdélyi (26.), Vargyas (32.), Borsos (50.), illetve Ocskay (10.), Palovcik (31.), Kovács (40., 57.)
az egyik fél 4. győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-0 az Alba Volán javára.

A címvédő előbb otthon 5-1-re és 1-0-ra, majd szombaton Dunaújvárosban 2-0-ra nyert, így közvetlenül a végső siker kapujában állt. A világ elitbajnokságaiban eddig összesen háromszor (kétszer az NHL-ben, egyszer pedig Svédországban) fordult elő, hogy egy csapat 0-3-ról fordítva párharcot nyerjen. Az Acélbikák a találkozó előtt 180 perc alatt egyetlen egyszer találtak be a 143:13 perce áthatolhatatlan Budai Krisztián kapujába.

Hiába támadtak többet az összecsapás elején a hazaiak, a harmad derekán Erdősi eladta a korongot, Ocskay pedig belőtte a szólót. A Dunaújváros ebben a szezonban nyolc lejátszott mérkőzésen nem ütött gólt a nyitó harmadban a megyei rivális ellen.

A második játékrészt Vaszjunyin kiugrása vezette be, Ferjo azonban védett. Aztán beindult a gólgyártás. Előbb emberelőnyben Erdélyi közelről talált be (ez volt a fináléban az első dunaújvárosi létszámfölényes találat), Budai pedig 169:09 perc után kapitulált ismét. Később egy kapu előtti kavarodásnál Hegyi még bevetődve mentett, azonban Palovcik kihalászta alóla a pakkot, és higgadtan a léc alá emelt. 31 másodperc alatt újra egyenlő lett: a sérüléséből felgyógyult Vargyas emberelőnyben távolról vette be a takarás miatt nem sokat látó Budai ketrecét. Ám mégsem tudott harmadot nyerni a DAB ebben a szezonban az Alba ellen, mert fél perccel a szünet előtt Kovács lépett ki, lövőcsellel elfektette Ferjót, majd éles szögből volt eredményes.

A harmadik harmad derekán Sucko középre adását Borsos kapásból vágta a kapuba. Az idényben először ütött három gólt a Dunaújváros a Volánnak. A folytatásban keményen támadtak a vendégek, de nem tudtak túljárni Ferjo eszén. A hajrában Stastnyt állították ki, de Kovács emberhátrányban szenzációs gólt lőtt. Testcsellel átjátszotta magát Foltínon, majd elfektette a hazai hálóőrt, és fonákkal a hálóba emelt.

Később Fodor is kiült, időkérés után a hazaiak lehozták kapusukat, és egy felszabadításnál a pakk a dunaújvárosi kapuvason csattant. Volt még egy Borsos-ziccer, de fölé ment és Palovcik is a vasat találta telibe.

Forrás: MTI


Az Alba Volán megszakítás nélkül ötödször lett bajnok, és ebben az évadban a Borsodi Liga mellett a Magyar Kupát és az Interligát is megnyerte.

A 3. helyért, 1. mérkőzés:
Újpesti TE - Sportclub Csíkszereda (romániai) 2-4 (0-0-, 1-2, 1-2)
gól: Voskár, Krulis, illetve Moldovan 2, Kavulic, Filip

A liga díjazottjai
legjobb kapus: Budai Krisztián (Alba Volán)
legjobb hátvéd: Peter Gallo (Újpest) legjobb csatár: Ocskay Gábor (Alba Volán) gólkirály: Ladányi Balázs (Újpest)
legjobb edző: Vlagyimir Matejov (Dunaújváros)
legtechnikásabb játékos: Palkovics Krisztián (Alba Volán)
legjobb külföldi játékos: Anton Poznik (Alba Volán)
legjobb újonc: Erdélyi Péter (Dunaújváros)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!