Vágólapra másolva!
Még a szlovák köztársasági elnök, Ivan Gasparovic is jobbulást kívánt Richard Zednik jégkorongozónak, aki február 10-én súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy mérkőzésen. Az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Florida Panthers csatárának nyakát klubtársa, Olli Jokinen felcsapódó korcsolyája vágta el.

"Olyan érzésem volt, mintha megkéseltek volna. Tudtam pontosan, mi történt, és azt is tudtam, mit kell tennem: mielőbb a cserepadhoz érni. Éreztem, hogy a nyaki ütőeret vágta el a penge, és dől belőlem a vér. A négyéves kislányomra, Ellára is gyakran gondoltam, szeretném őt látni, ahogy felnő" - mondta a balesete és műtétje utáni első sajtótájékoztatóján Zednik, aki bízik benne, hogy mielőbb újra játszhat.

A Florida honlapjára több mint 20 ezer jókívánság érkezett, sőt, Zednik elárulta: felhívta őt Gasparovic államfő is.

"Nem beszéltünk sokat, de az elnök úr nagyszerű ember!" - tette hozzá a besztercebányai hokis.

Ami a bajnokságot illeti, a Calgary Flames elsősorban kapusának, a hibátlan teljesítményt nyújtó Miikka Kiprusoffnak köszönhetően legyőzte a listavezető Detroit Red Wingst. A finn hálóőr 38 lövést hárított, a mérkőzés egyetlen gólját pedig Alex Tanguay szerezte.

Eredmények:
Dallas Stars - Edmonton Oilers 5-2
Calgary Flames - Detroit Red Wings 1-0
Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche 2-3 - szétütés után
Anaheim Ducks - St. Louis Blues 2-1 - hosszabbítás után

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!