Annyi dolgom volt az elmúlt egy hétben, hogy csak most tudtam leülni a számítógép mellé, apró probléma, hogy Tomcsi fiam egyfelől nem hajlandó megenni az általam főzött tejbegrízt - ezért kilátásba kellett helyeznem, hogy soha többé nem főzök, e fenyegetés hatására elfogyasztotta az ínyencfalatokat -, másfelől az étkezés szüneteiben színvonalas, egyszersmind fülsiketítő dobszólót produkál a konyhai edényeken két fakanál segítségével. A történet háttere, hogy Magdi éppen nincs itthon, nekem kell vigyáznom Tomcsira, ami olykor embert próbálóbb feladat egy Euroliga Final Four levezénylésénél.
Szóval, Jekatyerinburgban váltunk el, az orosz kupa nyolcas döntőjén. A legjobb négybe könnyedén bejutottunk, az elődöntőben tizenegy ponttal vertük a CSZKA-t - de ez nem volt gyerekjáték, 58-58-nál még egál volt az állás, csak az utolsó percben húztunk el. De elhúztunk, és ezzel történelmi sikert arattunk, mert a Szpartak fennállása során még sohasem jutott be az orosz kupa döntőjébe. Annyira történelmi volt a siker, hogy másnap Sabtaj ki sem engedte a játékosokat a díjkiosztó ünnepségre. Mellesleg minden oka meg is volt rá.
A döntő utolsó három percének történései ugyanis - finoman fogalmazva is - visszataszítóak voltak. A bírók elcsalták a meccset - 70-64-re nyert az uráli csapat -, de azért tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy két perccel a vége előtt tizenegy ponttal égtünk, s onnan küzdöttük fel magunkat odáig, hogy 64-66-os állásnál Kelly Miller kihagyhatatlannak tetsző triplát hibázott. Ha az bemegy... De hát ennek nemcsak a sportban nincs értelme.
Egyébként finomítok: reális játékvezetéssel nyerhettünk volna. Így viszont nem. Egyébként utólag megtudtam, nem is nyerhettünk volna. Anatolij Miskin, az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az egykori zseniális kosaras a díszvacsorán a sokadik vodka után elárulta, hogy ez az egész politika volt, a Jekatyerinburgnak kellett nyernie. Ne búsuljak, ilyen az élet. Ő csak tudja, mert - jekatyerinburgi.
Csalás ide, csalás oda, azért figyelmeztető is volt ez a vereség, hiszen az Euroliga elődöntőjében, április 3-án, Salamancában a Jekatyerinburggal találkozunk.
Azt azért tegyük hozzá, hogy azon a meccsen egyszerre játszhat Sylvia Fowles és Lauren Jackson, s kiállhatunk egy Sue Bird, Marina Karpunyina Diana Taurasi, Jackson, Fowles ötössel, ami az orosz bajnokságban lehetetlen, mivel minden időpillanatban legalább két orosznak kell a parketten tartózkodnia. Igaz, ellenfelünknél Penny Taylor is fog játszani, a legutóbbi világbajnokság MVP-je, aki sérülés miatt szintén pihent az orosz kupadöntőn.
Amúgy nem sok időm volt emészteni magamat az elveszített - habár történelmi - kupadöntő után, mert hajnalban már el is utaztam, Prága érintésével, a párizsi Euroliga All-Star mérkőzésre. Egyedül. Diana Taurasi és Lauren Jackson ugyanis Jekatyerinburgban maradt. Az ausztrál lány eleve betegen játszott - ez is magyarázza, hogy 2/14 volt a mezőnybeli dobószázaléka -, aztán felszökött negyven fokra a láza, be kellett vinni a kórházba, s az csak természetes, hogy a játékostársa nem hagyta magára.
Sylvia aztán Párizsban csatlakozott hozzánk, mindez gesztus volt a klub részéről, nem akartuk, hogy hiányozzanak a sztárok az All Starról - 300 ezer eurós befektetés volt a rendezők részéről -, a Jekatyerinburg például az edzőjét (Gundras Vetra) és a két nagymenőjét (Bibrzyckát és Sztyepanovát) sem engedte el. "Sztyepi" távolléte csak azért volt különösen kínos, mert igazából ő volt a gála arca, őt választották meg 2008 legjobb európai játékosának, be volt tervezve a díjátadás, erre nem jött el. Pedig megbeszélték a FIBA vezetői, hogy minden klub elküldi a játékosait.
Na de beszéljünk egy kicsit magáról a meccsről is. Ugyan kikaptunk, de megszerveztem Sylvia Fowlesnak egy zsákolást. Igen, megszerveztem. A második félidő harmadik percében szóltam Becky Hammonnak - aki papíron orosz, és ezért az ellenfélnél játszott, mert én az Európán kívülieknek voltam az edzője -, hogy adjon egy olyan keresztpasszt Anasztaszja Veremejenkónak, amit majd Sylvia elcsíp, egyedül kosárra tör, és zsákol. Úgy is történt. Becky passzolt, Sylvia lopott, kitört, majd zsákolt.
És a fotó egyes egyedül Rébay Viktornak, a pécsi honlap fényképészének van meg! Tudniillik odamentem hozzá a nagyszünetben, és szóltam, hogy a kezdés után három perccel nagyon figyeljen, mert Sylvia zsákolni fog. A sok mafla francia fotós ott ült a sokmilliós gépével, és tátotta a száját, a tehetséges magyar srác meg lekattintotta a nagy attrakciót. El is küldöm önöknek!
Még egy apróság. Tudják jól, hogy számos jó tulajdonságom egyike a szerénység, ezért csak félve merem leírni, hogy a a történelemben eddig mindössze három nő zsákolt Európában. Évekkel ezelőtt a pécsi All-Star gálán Sztyepanova, tavaly ősszel a Schio ellen Fowles, s most megint ő. Vágó István műsorában a negyvenmillió forintos kérdés is lehetne: mi a közös ebben a három mutatványban? Elárulom: a zsákolás pillanatában Sztyepanovának és Fowlesnak is egy magyar szakember volt az edzője. Legendás szerénységem tiltja, hogy eláruljam az illető kilétét.
A meccs előtti estén elvittek a szervezők egy hajókázásra a Szajnán, egy pillanatig azt hittem, hogy megbolondultam, mert előbb a jobb oldalon láttam az Eiffel-tornyot, aztán meg a balon. Aztán amikor felmentem a fedélzetre elszívni egy cigit, akkor látom ám, hogy nem két Eiffel-torony van Párizsban, hanem a hajó fordult meg város határánál.
A hajókirándulást egyébként Jean-Pierre Siutate, a francia szövetség alelnöke szervezte meg, korábban a Tarbes edzője volt - amikor Balogh Judit is ott játszott -, magyar a felesége, Németh Dóra, egy valamikori magyar kosaras. Kettejük románca még Diósgyőrben indult, ott történt, hogy Rózsa Gábor, a MiZo pécs klubigazgatója, a vasasok akkori technikai vezetője kiszöktette Dórát Király Sándor edzőtáborából, hogy a lány találkozhasson az éppen ott tartózkodó Siutate-tal.
Ez volt a legexkluzívabb vacsora, amelyen életemben részt vettem, de mivel ki nem állhatom a protokolleseményeket, gyorsan megittam négy pohár pezsgőt. Ennek hatására némiképp oldódott a feszélyezett hangulat, olyannyira, hogy Rózsa Gábor leöntötte egy pohár pezsgővel Siutate barátunkat - véletlenül -, de mindez eltörpült a pincér bravúrja mellett. Ő ugyanis egy teljes tálcát, rajta húsz pohár pezsgővel, borított Monsieur Magnini, a francia szövetség elnöke nyakába. Magnini úrról azt tartják, hogy 2010-ben ő lehet a FIBA elnöke. Ekkor fordultam oda Jean-Pierre-hez azzal, hogy egyet se búsuljon, aki itt ma este számít, azt mind leöntötték.
Másnap, a meccs után éjfélkor indult a repülőm, előtte Sabtaj telefonon még intézett egy vacsorát a Champs Elysées-n a világ legdrágább kínai éttermében, százötven euró volt egy menü, az manapság testvérek között is ötvenezer forint. Szerencsére indult a repülőgépem, ezért korábban le kellett lépnem, ezért nem én fizettem a számlát. Amúgy illusztris társaság volt, Vaszilakopulosz FIBA-elnök a sleppjével, Steve Costalas - a Szpartak sportigazgatója, tudják - a feleségével, Sylvia, Pokey Chatman, a másodedzőnk és jómagam.
Reggel 5.30-kor érkeztem meg Seremetyevóra, business class ide vagy oda, nem tudtam aludni. Ez a kisebbik baj, de a sofőröm sem várt a reptéren, tévedésből a londoni gép elő jött ki. Délután fél hatkor edzés, és nem tudok hazamenni a repülőtérről. Mérgemben felhívtam Romant, a régi hűséges sofőrömet, aki - mint tudják - eltörte a karját, de már lábadozott. Akkor tudtam meg, szegénynek meghalt az édesanyja, ez mindent átértékelt, rájöttem, vannak fontosabb dolgok is az életben annál, mint hogy kijöjjenek elém kocsival a repülőtérre.
Ja, majd' elfelejtettem! Párizsban végig dumáltam Vajda Annával, azt mondtam neki, legyen önző, ne passzoljon, dobjon rá mindent. El is jutott 16 pontig, a játékosaim nem értettem, miért tapsikálok önfeledten minden egyes kosara után, pedig az ellenfél csapatában játszott.