Final Four-készülődés áprilisi bolondozással - Rátgéber-blog Salamancából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincnyolcadik blogbejegyzését Salamancából keltezte.

• Aranyvárosban készül bravúrra a Sopron kosárcsapata

Mikor is találkoztunk legutóbb? Mostanában valahogy összefolynak a napok, az Euroliga-Final Four közeledtével kissé romlik az időérzékem. Ha jól emlékszem, vasárnap váltunk el, éppen készültem a repülőtérre, utaztunk Madridba, konkrétan a Hotel Ritzbe, ahol elütöttük az időt, amíg át nem autóbuszoztunk csütörtökön Salamancába, a négyes döntő színhelyére.

Sabtaj 34 szobát foglalt a Ritzben, amely - a nevéből talán már ki is találták - nem a spanyol főváros legolcsóbb vendégfogadója. Olyannyira nem, hogy egy szoba ötszáz euróba kerül...

Kedden este megmérkőztünk a Rivas Ecopolis csapatával, afféle edzőmeccs keretében, itt játszik Újhelyi Petra, válogatottunk egyik centere, körülbelül harminc ponttal győztünk, Petra aranyosan játszott. Fáj a talpa - plantar fascitis az orvosi szakneve a problémának, amellyel küszködik -, de rövidesen meggyógyul, mert pénteken találkozik Dr. Hepp Ferenccel, a magyar válogatott derék csapatorvosával, aki mindenhová magával viszi műszerét, így Salamancában is tettre készen várja Petrát.

2000-ben, amikor az Egyesült Államok válogatottjának szparringpartnerei voltunk New Yorkban és Philadelphiában a MiZo Péccsel, olyan procc helyeken laktunk és étkeztünk, hogy biztos voltam benne, az egyszerűen felülmúlhatatlan. Madridban kiderült, hogy tévedtem...

Felhívnám nyájas olvasóim figyelmét egy nem elhanyagolható körülményre, nevezetesen arra, hogy szerdán április elseje volt - ha értik, mire gondolok.

Szóval, szerdán reggel fél nyolckor Sabtaj azzal ébresztette csapatunk két orosz kiválóságát, Marina Karpunyinát és Irina Oszipovát, hogy a szálloda társalgójában az orosz állami televízió forgatócsoportja várja a játékosokat, Salamancában pedig egy másik stáb Szvetlana Abroszimovát, a Jekatyerinburg sztárját, és egyenes adásban konferenciabeszélgetést sugároznak a három kosárlabdázóval. A nagyobb nyomaték kedvéért egy faxot is mutatott a lányoknak, amely Moszkvából érkezett, a televízió főszerkesztőjének szignójával.

Mondanom sem kell, hogy amikor az ünneplőbe öltözött, pazarul kisminkelt hölgyek megérkeztek a társalgóba, ott az égvilágon senki sem várta őket.

Lauren Jacksont - Sabtaj tolmácsolásában - déli tizenkettőkor az ausztrál nagykövet várta a Ritz éttermében egy díszebédre. Világbajnok centerünk felöltötte a legszebb ruháját, lement az étterembe, ahol egy gyönyörűen megterített asztal, s rajta egy üveg behűtött francia pezsgő várta. A pincér leültette a 196 centis kosarast, s megkérte hogy várjon egy pár percet.

Megérte várakozni, ugyanis kisvártatva megérkezett - Sabtaj, aki álmélkodva érdeklődött, miért van ünneplőben a játékos, nem jön itt semmiféle nagykövet, ellenben vele is ebédelhet egyet...

Csütörtökön reggeli után, fél tízkor autóbusszal elindultunk Salamancába, és fél egykor meg is érkeztünk a Hotel Alameda Palace-ba, amely - mondanom sem kell - szintén egy ötcsillagos szálloda, azzal a - nem elhanyagolható - különbséggel, hogy itt mindent a rendezők fizetnek, azaz az Halcón Avenida Salamanca csapata. Itt egy fedél alatt lakunk a Sopron együttesével, a Jekatyerinburg - amely még a Szpartak Moszkvánál is gazdagabb klub - egy másik szállodát választott.

Már a helyi újságban és a FIBA honlapján is olvastam a nyilatkozataimat, de később rádöbbentem, hogy nem is nyilatkoztam senkinek. Kiderült, Steve Costalas, a sportigazgatónk mondott jókat a nevemben a spanyol újságíróknak... Városnézésre még nem jutott időnk, de nekem nincs is szükségem erre, mert két éve jártunk itt a Péccsel, ki is kaptunk pár ponttal a Salamancától, azonban a mostani csapat alig hasonlít az akkorira.

Különben is, a Salamancával legfeljebb a döntőben találkozhatunk - vagy a bronzmeccsen, de talán megértik, hogy nem akarom a falra festeni az ördögöt.

Salamanca: a katedrális a római hídról

Amúgy a város maga a csoda, a Plaza Mayor Spanyolország, de alighanem egész Európa legszebb tere - talán csak a pécsi Széchenyi tér vetekszik vele. A teret övező házak falán spanyol uralkodón arcának domborművei láthatók, ott van Francisco Franco, a caudillo arcmása, tanulhatnánk tőlük, ők a kevéssé pozitív figurákat sem törlik ki a történelmükből, hiszen azok is részei a nemzeti históriának...

A két katedrális - a régi és az új, amelyeket össze is kötötték a könnyebbség kedvéért - lélegzetelállító, a római kori híd a Tormes folyón ugyancsak, amit már csak a hídról nyíló kilátás múl felül.

Rátgéber mester Dr. Hepp Ferenccel

A városban izgalmas ajándékboltok is vannak, az egyikben megvettem kedvenc punk-együttesem, a fénykorát a hetvenes-nyolcvanas években élő Ramones gipszmását, a szobrocskák arasznyi magasak, és megszólalásig hasonlítanak az eredeti zenészekre. Most, amikor ezeket a sorokat írom - csütörtök este -, már javában a pénteken követendő taktikán töröm a fejemet. Nagyjából már meg is van a haditerv, annak függvényében, hogy mit játszik a Jekatyerinburg, két változatot dolgoztam ki.

Az első lényege, hogy legalább egy ponttal többen kell dobnunk, mint az uráliak, a másik ennek a fordítottja: eggyel kevesebbet kell kapnunk, s akkor bejutottunk a döntőbe.

Harmadik verzió nincs.