Ahol meg sem várják a bemutatót - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségikapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harminchetedik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Ötvenhét pontos összesített különbséggel kiütöttük a Dinamo Kurszk csapatát, s ezzel bent vagyunk a legjobb nyolc között az orosz Szuperligában. Ezzel egyszersmind illusztráltuk is, mekkora a különbség az Euroliga és az Eurokupa színvonala között. Tudniillik mi az előbbiben jutottunk be a Final Fourba, a kurszkiak meg az utóbbiban...

Ha már a Final Fournál tartunk: a család otthon van, Pécsen, egymagam vagyok Vidnojéban, és volt időm összeszámolni, hogy már öt ország bajnokságában sikerült a legjobb négybe vinnem az aktuális csapatomat. Hogyan? Hitetlenkedik a nyájas olvasó? Rosszul teszi. Először a régi Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaságban, majd a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, aztán Kis-Jugoszláviában, később Magyarországon, most meg Oroszországban.

Némiképp kapcsolódik ehhez a témához szegény megboldogult Etelka nagyanyám esete. A drága öreg hölgy pár éve távozott közülünk, 99 éves korában - élete során tíz országnak volt az állampolgára úgy, hogy ki sem tette a lábát Újvidékről, a Vajdaságból. Az Osztrák-Magyar Monarchiában született, aztán a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság alattvalója volt. 1941-ben a Vajdaság visszatért Magyarországhoz - édesanyám 1944-ben magyar állampolgárkéntszületett Újvidéken -, a háború után jött a Jugoszláv Szocialista, majd a Szövetségi Köztársaság, aztán Kis-Jugoszlávia, majd Szerbia és Montenegró, végül csak simán Szerbia.

Egy államalakulatot kifelejtettem, mert ez csak kilenc, de ha valaki megtalálja a tizediket, akkor az illetőnek örömmel fogadom az információját a kommentek között. Micsoda útlevél kollekció lenne ez, ha meglenne...

Szóval, egyedül vagyok Vidnojéban, mint a bujdosók közül utolsónak maradt öreg Mikes Kelemen Rodostóban, magányom unalmát egy Polhammer István nevezetű úr pezsdítette fel. Szerdán találkoztam meg vele a mozkvai magyar klubban, de már tavaly májusban megismerkedtünk a repülőgépen - Moszkvából mentünk együtt hazafelé. Ő már több mint 20 éve él itt, üzletember, most a Graboplast képviselője. Szerdán elvezetett az Esterházy étterembe. A kiváló vendéglátó-ipari egység a Lubjanka - a KGB székháza - mögött van, remek helyen. Romant, a sofőrömet is behívtuk, evett magyar halászlét és libamájat, villányi borokkal. Utóbbit csak mi ittuk, mert valakinek vezetnie is kellett.

Polhammer úr kijött a csütörtöki, Kurszk elleni meccsünkre is. Utána elmentünk a CSZKA-Partizan Euroliga-negyeddöntőre, amelyen fölényesen győzött a CSZKA. Utána megmutatta az egykori magyar kereskedelmi kirendeltséget - amit már eladtak, s ahol tíz évig dolgozott. Meglátogattuk a szomszédos kocsmákat, az összes pincérnő ismerte újdonsült cimborámat...

A pénteki szabadnapot természetesen Lajos Ivánnál töltöttem, a lesznajai Holiday Inn igazgatójánál. Itt van a legjobb svédasztal Moszkvában. Két okból. Amikor a szakács kijött a konyháról, bemutatkozott, s kiderült, hogy svéd. A másik okot talán már kitalálták. Igen, az ebéd ingyen volt...

Polhammer úrral elindultunk múzeumlátogatásra, de mivel zárva volt a borogyinói emlékcsarnok, elvitt a szomszédos Gorbuskába. A Gorbuska egy lemez-, CD-, DVD-, tévé- és vasalóbolt meg minden technikai cikk áruháza. Nem kicsi, Polhammer úr szerint napi hárommillió dolláros forgalmat bonyolít le. Bevásároltam alternatív orosz zenéből (rock), és rájöttem, hogy az amerikai filmek nem is az Egyesült Államokban készülnek, hanem Oroszországban. Ugyanis itt már a bemutató előtt megjelennek.

Állítólag a jogtulajdonosok a Gorbuska előtt tömeges öngyilkosságot követnek el. Nagy szerencse, hogy a Kiscsillag lemezeit itt még nem nyomtatják, de mindez csak idő kérdése. Addig a kolosszális összegű jogdíjak még nekem folynak be.

Azért jogtiszta cuccokat is lehet kapni, de a premier előtti filmek 100-150 rubeles ára (durván ezer forint) azt súgja, hogy nem fizették ki a jogdíjat. Amúgy a választék elképzelhetetlen, nincs olyan film, olyan rockegyüttes, amit ne lehetne itt megtalálni. Pedig nekem kifinomult ízlésem van. A következő orosz alternatív bandák cédéiből vásároltam: Messer Chups, Frau Müller, Oleg Kosztrov. Aki ismeri őket, annak szintén várom a kommentjét.

Azért beszéljünk arról is, amiért állítólag kint vagyok Moszkvában: a kosárlabdáról.

A csapattal nagy a gond, nem tudom együtt játszatni Jacksont és Fowlest. A legfőbb ok, hogy Fowles sérült. De két orosznak amúgy is mindig a pályán kell lennie a hazai bajnokságban, s emiatt egyszerre ritkán lehet a parketten a két center.

Elvittük Sylviát MRI-ra - semmi baja. Aztán megjött az amerikai ügynöke, mondta, hogy mégiscsak fáj a játékos keze, be van gyulladva a jobb mutatóujja és a hüvelykujja között, vigyük el még egyszer. Doktor Mirzali - az azeri - azt mondta az amerikainak, hogy az orosz orvostudomány sokkal jobb, mint a tengerentúli. És különben is, húzzanak el a p....ba.

Erre Steve Costalas,a sportigazgatónk azt mondta, hogy joguk van még egyszer az orvoshoz. Mirzali ekkor emelt hangon kezdett el beszélt Steve-vel, szerencsére időben közbeléptem.

Másnap reggel még egyszer elmentek a professzorhoz, a legjobb moszkvai sportorvoshoz, és az történt, hogy nem érkezett tolmács. Sylvia sírva érkezett vissza a csarnokba, mert injekciót kapott a kezébe.

Kiderült, hogy mindenkinek igaza van, mert egyfelől abnormális dolog tolmács nélkül egy 23 éves fekete csajnak egy orosz kórházban injekciót adni. De a dokinak is igaza volt - bőr alatti injekciót adott be, ami felgyorsította a javulást.

Aztán ment az egymásra mutogatás, hogy kinek kellett volna a tolmácsot értesíteni. Hát, olyan ez itt, mint egy burleszkfilm.

Sabtaj szerencsére rendben van, nem beteg, hazajött Münchenből. Ma délután, az edzésen találkozunk is.

Vasárnap utazunk Madridba, a spanyol főváros legelőkelőbb szállodájában, a Ritzben leszünk, hogy a nagy sztárjaink rá tudjanak hangolódni a Final Fourra. Másodikán, csütörtökön reggel megyünk át Salamancába.

A Jekatyerinburg - nekik még több pénzük van, mint nekünk - saját géppel érkezik elsején Salamancába, s még három további repülőt indít. Kettőt szurkolókkal, egyet a családtagokkal. Nálunk a családtagoknak mi magunk csengetjük ki a szállás díját.

De ettől még megverhetjük őket a pénteki elődöntőben. Mármint a Jekatyerinburgot.

Persze ahhoz Sylviának teljesen fel kellene épülnie...