Rátgéber-dupla a futballrangadón - kosaras blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincötödik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Bár két szuperrangadót is játszottunk a múlt héten, mégiscsak a nemzeti ünnep történéseivel ildomos kezdenem beszámolómat.

Március tizenharmadikán, pénteken a moszkvai magyar nagykövetségre voltunk hivatalosak a magyar forradalom és szabadságharc 161. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségre. Amikor megérkeztünk a fogadásra - időben, egy percet sem késtünk! -, döbbenten láttuk, hogy az emberek már esznek, miközben a másik teremben a nagykövet úr még a beszédét mondta. Egy pillanatra - tőlem szokatlan módon - meghökkentem, azt sem tudtam, mit csináljak, de szerencsére összetalálkoztam Lajos Iván szállodás barátommal - beszámolóim hűséges olvasóinak felesleges bemutatnom őt -, aki egy rutinos vendéglátóstól elvárható gyakorlatiassággal rögvest ki is adta az ukázt: "Laci, menjünk sürgősen a pörkölthöz, mert különben elfogy!" Az utolsó pillanatban érkeztünk, még éppen jutott Magdinak, Lackónak és Tomcsinak, az utánuk következők már kénytelenek voltak beérni a franciasalátával...

Másnap, szombaton egy másik moszkvai magyarhoz, Kovács Attila úrhoz szólt a meghívónk, s a partin megjelent Vrabecz úr, a magyar nagykövetség minden kétséget kizáróan legfontosabb személyisége. Most joggal említhetik, hogy hiszen a nagykövetet nem Vrabecznak hívják - nem is, csakhogy a legfontosabb ember a szakács, és Vrabecz úr, ez a derék albertirsai férfiú az.

Azonnal beszélgetésbe elegyedtünk, s a szakember beszámolójából kiderült, miért falatozott már mindenki pénteken a nagykövet beszéde közben. Történt, hogy az egyik - orosz - felszolgálónő véletlenül felemelte az egyik ételtartó fedőjét, s mivel éppen a pörköltös konténer volt az, a vendégsereg egy emberként vetette magát a gőzölgő falatokra. Elszabadult a pokol, a felfordulást megállítani ugyanolyan lehetetlen vállalkozás lett volna, mint a kinyomott fogkrémet visszaerőszakolni a tubusba.

Vrabecz úrral kötött friss barátságunkat vasárnap mélyítettük el, amikor a német nagykövetség uszodájában lubickoltunk, az esti nagy rangadó előtt.
Nem, nem kosármeccsről van szó - Srdjan barátom, a kondicionáló tréner szervezett egy vérre menő futballmérkőzést a Szpartak Moszkva orosz és külföldi alkalmazottai között a vidnojei Dvorec Szportába. Legendás szerénységem tiltja, hogy eláruljam, kinek a két gólja eredményezte az idegenlégiósok győzelmét - na jó, közszolgálatot ellátó krónikás létemre mégsem tehetem meg, hogy elhallgassam önök előtt az igazságot: Rátgéber László két góllal vette ki részét a vendégsikerből.

Jaj, most jut eszembe, apró pontosításra szorul az információ: ifjabb Rátgéber László talált kétszer a hazaiak hálójába. Igen, a fiam!

Jómagam két kapufát rúgtam, meg egy öngólt, nemzetközi csapatunkat erősítette doktor Mirzali, az azeri csapatorvos is, aki fellázadt, és orosz állampolgár létére csak nálunk volt hajlandó játszani.

Persze nem labdarúgónak, hanem kosárlabda-edzőnek szerződtetett Sabtaj, ezért nem hallgathatom el a Jekatyerinburg és a CSZKA elleni rangadókon történteket.
A Jekatyerinburgtól 76-70-re kikaptunk Vidnojéban, ezzel lényegében elbuktuk az alapszakasz első helyét, mert idegenben csak négy ponttal vertük meg őket, két pont döntött a javukra az összevetésben.

A meccs után Sabtaj mindenkit behívott a szobájába, és beszélt a játékosokkal. Ha csak egyetlen egy azt mondta volna, hogy gondja van velem, most már nem én vagyok a Szpartak Moszkva Region edzője. Mivel még az vagyok, ez azt jelenti, hogy Lauren Jacksonék kiálltak mellettem. A játékosokban fel sem merül, hogy szakmai problémák lennének a csapat körül.

Aztán én is leültettem egy kis csevegésre a lányokat, itt volt az ideje egy mélyre ható szakmai analízisnek. Miről is van szó? Egyfelől négy olyan kosaras játszik az UGMK-ban, aki pályafutása egy adott szakaszában az Euroliga legponterősebb, legjobb játékosa volt: Agnieszka Bibrzycka a Gdyniával, Penny Taylor a Schióval - ő ráadásul a legutóbbi világbajnokság MVP-je -, Deanna Nolan a Brnóval, Cappie Pondexter a Fenerbahcéval.
Centerben ott van Sandrine Gruda, akit az összes WNBA-csapat szerződtetni akar, Asjha Jones, a nyerő ember és persze a 2008-as esztendő legjobb európai kosarasa, Marija Sztyepanova.

Őrület. És az a legszebb az egészben, hogy Sztyepanova mellett Nolan is orosz útlevéllel játszik, nem kénytelenek egy viszonylag gyengébb oroszt játszatni a belföldi szabályok értelmében - szemben velünk. Egyszerűen több jó játékosuk van, mint nekünk - nálunk Tatyjana Scsogoljeva hónapok óta sérülten játszik, éppen ezért Jurgita Streimikyte holnaputántól újból edzésbe áll.

A másik probléma szubjektív - mert amiről eddig beszéltem, az objektív volt -, mégpedig az, hogy már a lányok is arról beszélnek, hogy "éhesebb" csapat a Jekatyerinburg, mint a Szpartak. Bizony. Tavaly és tavalyelőtt is a Szpartak nyerte az Euroligát és az orosz bajnokságot, az UGMK-nak csak az orosz kupa maradt. A korábban olyannyira éhes vidnojei farkasok szépen kigömbölyödtek...

Adott a nemes edzői feladat: újból fel kell ébreszteni az étvágyukat. Nyilvánvaló, hogy a Final Four Salamancában egyetlen labdán fog múlni. Aki megnyeri az elődöntőt - ott is a Jekatyerinburggal játszunk... -, az nyeri a trófeát és az orosz bajnokságot is, mert rögtön utána lesz a playoff fináléja, s óriási lelki többlettel indul az Euroliga bajnoka.

Sabtaj még annyit mondott az UGMK-meccs után és a hétfői CSZKA-mérkőzés előtt, hogy nincs semmi baj, de ha kikapunk a "katonáktól", akkor ő nem utazik a csapattal Salamancába.
Ettől annyira megijedtek a lányok, hogy 85-80-ra győztek. Ezzel mi lettünk az alapszakaszban a másodikak - csak úgy jelzem, ha kikaptunk volna, akkor a harmadik helyről kezdjük a playoffot... Annyit azért még elmondanék, hogy pénteken, a követségen beszereztem egy gyönyörű kokárdát, hétfőn ott virított a zakómon, meggyőződésem, ha nincs a nemzeti színű szalag, akkor nem is verjük meg a CSZKA-t.

De volt kokárda, győztünk, s most valamivel nyugodtabban tervezhetjük a salamancai utazást. Valószínűleg öt nappal korábban kimegyünk Madridba, tartunk egy kis edzőtáborozást, aztán kezdődhet a játék.