Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban kerül sor a Budapest Bank férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére. Az MKB Veszprém és a Pick Szeged részvétele nem meglepetés, a Gyöngyös is élvonalbeli csapatként harcolta ki az elődöntőbe jutást. Az egyetlen kakukktojást az FTC-Cityline jelenti, az 1995-ben egyszer már megszűnt, majd 11 év múlva újjáéledt, jelenleg másodosztályú csapat akár a nemzetközi szereplést is kivívhatja.

A Ferencváros férfikézilabda-csapata színre lépését az ÉDOSZ-Kalász megalakulásától számíthatjuk. A középmezőnyben eltöltött évek után 1957-ben a Vörös Meteorral "megosztva" aranyérmes lett az együttes, majd kisebb hullámvölgy és a másodosztály után csak a hetvenes években került vissza az élvonalba, s jutott el egészen a dobogó második fokáig. A klub utolsó sztárjátékosa Fodor János volt, aki világbajnoki ezüstérmet szerzett az 1986-os svájci világbajnokságon.

A Ferencváros férfikézilabda-szakosztálya 1995-ben megszűnt, aztán 2004-ben váratlanul megszületett a megújulás ötlete. Egy tököli öregfiúk-tornán indult újra a csapat, s miután a résztvevők láttak fantáziát a jövőben, úgy döntöttek, beházasodva a Hort SE-hez elindulnak a harmadosztályban.

"A semmiből indultunk, a Hort SE színeiben az NB II-ből feljutottunk a másodosztályba, sőt, az NB I/B Keleti csoportjából egyből sikerült is kivívni az élvonalbeli szereplés jogát. Ott azonban már saját nevünkön indultunk volna, ebbe a Hort SE nem egyezett bele. Szakítás lett a vége, a Hort végül elvállalta az NB I-et, de kiesett. Mi pedig kezdhettünk mindent elölről: NB II, most pedig NB I/B" - nyilatkozta Török Zsolt, a csapat játékosa. A Retz bútorszalon tulajdonosa támogatóként is segíti a szakosztályt, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a pénzéért a pályán saját maga is harcolhat.

Az idei szezonban a csapat kiválóan teljesít, eddigi 17 bajnokijából 15-öt megnyert, csupán a Békés otthonában játszott döntetlent (21-21) és Kiskunfélegyházán szenvedett vereséget (30-34). Öt fordulóval a vége előtt nyolc pont az előnye az egy találkozóval többet játszott Dabas előtt, azaz szinte biztos, első helyen végez az NB I/B Keleti csoportjában.

A játékoskeretben a fiatalok mellett olyan csillagok találhatók, mint a két rendkívül rutinos kapus, Lepsényi Sándor és Perger Zsolt, az egykori válogatott átlövő Kotormán Attila, illetve a Cegléd és a Pestszentlőrinc egykori szélsője, a kubai Jose Savon.

"Tavaly is nagyon közel állt a csapat ahhoz, hogy bravúrt érjen el, akkor nagy csatában a PLER ellen nem sikerült kivívni a továbbjutást. Ráadásul akkor még harmadosztályú volt az együttes" - emlékezett vissza a legutóbbi sorozatra Maglódi Lajos, a csapat ügyvezetője.

"Idén ismét akadtak élvonalbeli ellenfelek, ám a Százhalombatta és a Győr legyőzése után ezúttal a PLER-t sikerült megfogni, s 21-21-es döntetlennel továbblépni a legjobb négy közé."

Forrás: kezilabda.ftc.hu

Forrás: kezilabda.ftc.hu

Maglódi elmondta, a Fradi-szurkolókkal még kicsit meg kell ismertetni a csapatot, sajnálja, hogy a nők mérkőzéseire járó drukkerek nem mindegyike megy el a fiúk összecsapásaira. "Jövőre már vannak terveink ennek orvoslására, például kettős mérkőzéseket szeretnénk rendezni. Ami a Magyar Kupát illeti, 300 jegyet adtunk el a szombati elődöntőre, a vasárnapi helyosztóra pedig 400 belépőt értékesítettünk. De vidékről még jöhetnek, remélem, még többen erősítik a szektorunk szurkolótáborát."

Arra a kérdésre, ha a csapat kivívja az európai kupaszereplés jogát (a bronzcsatát megnyerő együttes indulhat a 2009-2010-es kiírásban), meg lesz-e a pénzügyi háttér, Maglódi elmondta, akkor nincs más lehetőség, meg kell teremteni a feltételeket az induláshoz.

Út az elődöntőig (2008/2009)
FTC-Cityline
negyeddöntő: PLER KC 21-21 (o)
4. forduló: Győri ETO FKC 32-27 (o)
3. forduló: Százhalombattai KE 32-25 (o)
2. forduló: Tököl KSK 39-23 (i)
1. forduló: Szentendre KC 36-24 (o)

Gyöngyösi FKK
negyeddöntő: Dabas-Diego 25-22 (i)
4. forduló: Csurgói KK 22-20 (i)
3. forduló: Pilisvörösvári Terranova KSK 40-12 (i)

MKB Veszprém
negyeddöntő: Balatonfüredi KC 42-23 (o), 32-22 (i)
4. forduló: Rinyamenti KC 34-20 (i)

Pick Szeged
negyeddöntő: DKSE-Airport 29-17 (i), 37-23 (o)
4. forduló: DKC-Miskolc 42-27 (i)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!