Vágólapra másolva!
Sorozatban harmadszor lett bajnok a Vasas férfivízilabda-csapata, miután a döntősorozat negyedik mérkőzésén pénteken megszerezte az Eger ellen szükséges harmadik győzelmet. Különösen sokat tett a Vasas sikeréért a pekingi olimpiai bajnok Varga Dénes, aki négyszer volt eredményes.

döntő, 4. mérkőzés:
ZF-Eger - TEVA-VasasPlaket 8-10 (2-2, 4-4, 0-2, 2-2)
góldobók:
Feltham, Biros, Hegedűs 2-2, Bárány, Nyéki 1-1, illetve Varga Dénes 4, Hosnyánszky 2, Kis, Tóth, Varga Dániel, Kovács 1-1
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcot a Vasas nyerte 3-1-re.

A negyedik összecsapás előtt 2-1-re vezető Vasas be akarta fejezni a döntős szériát, s azzal az eltökélt szándékkal érkezett a Bitskey Aladár uszodába, hogy begyűjti a címvédéshez szükséges harmadik sikerét is. A házigazdák nem kevésbé tűntek elszántnak, már csak azért is, mert a bajnokság megnyeréséhez fűzött reményeiket kizárólag a győzelem tarthatta életben.

Két-két rontás után az első negyed ötödik akciójából született az első gól: szerzője a megúszás után eredményes Varga Dénes volt (0-1). Két perccel az első szünet előtt Hegedűs Gábor egyenlített, majd a kanadai légiós, Aaron Feltham a vezetést is megszerezte az Egernek, ám az ifjabbik Varga fivér, amikor már csak öt másodperc volt hátra, újfent bevette Szécsi Zoltán kapuját (2-2).

A volt egri Kis Gábor centerből bombázott előző csapata hálójába, Biros Péter büntetőből egalizált (3-3) a második negyed nyitányaként, majd a már harmadszor is hihetetlenül magabiztos Varga Dénes és Bárány Attila gólváltásával lett 4-4, hogy aztán Feltham "félmérföldes" pattintottjával megint "hazaszálljon" az előny. Nem sok időre: Hosnyánszky Norbert ötméterese nyomán a kapufáról kijött ugyan a labda, a szemfüles Tóth Márton azonban célba juttatta (5-5).

A nagyszünetre is maradt a döntetlen, mert miután Nyéki elemi erővel vágta a hálóba a labdát, az ellentámadás végén az idősebbik Varga, Dániel Szécsit - aki a gólvonal mögé húzta a labdát - a pólóban amúgy nem létező öngólra kényszerítette (6-6). Csaknem a fele lefutott már a harmadik nyolc percnek, amikor Kovács Róbert távolról is nagyon pontosnak bizonyult, majd emberelőnyből Hosnyánszky cselekedett hasonlóképpen precízen (6-8), s mivel az Eger kevésbé összeszedetten vízilabdázott e játékrészben, eldőlni látszott a csata.

Különösen, hogy Hosnyánszky bal felsőbe pattintott bombájával a zárónegyedben már három gólra hízott a vendégek előnye (6-9). A hazaiak passzivitásban, helyzetrontásokban, zavarodottságban megmutatkozó "elernyedését" Biros kíméletlen lökete megszakította ugyan (7-9), ám többre nem futotta erejükből. Varga Dénesnek azonban, aki védő híján nyugodtan ejthetett, igen (7-10). Hegedűs a legvégén még Nagy Viktor kapujába csúsztatott (8-10), ez azonban már csak az eredmény kozmetikázására volt jó, másra nem. Nyert, s ezzel bajnok ismét, története során 16. alkalommal a Vasas.

Földi László, a Vasas vezetőedzője: "Az öröm, a boldogság napja a mai, az egész évi munkánk jutalma a siker, amiért fantasztikusan sokat tettek a srácok. De köszönet a családoknak, a barátoknak, a végig mellettünk-mögöttünk álló szurkolóinknak is. Ezzel a meccsel sorozatban a harmadik magyar bajnokságunkat is megnyertük."

Gerendás György, az Eger vezetőedzője, aki piros lapos eltiltása miatt nem ülhetett csapata kispadján: "A Vasas nagyon jó csapat, megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. Az Eger a sorozat egészében szintén nagyon jól teljesített, ezért gratulálok az én játékosaimnak is, de tény: az a csapat, amely a döntő mindegyik meccsén két-három-négy buta hibát elkövet, nem nyerhet bajnokságot."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!