Vágólapra másolva!
A Columbus Blue Jackets klubcsúcsot jelentő hét góllal verte a sorozatban hét győzelem után összeomlott St. Louis Bluest az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

A mérkőzésen a Columbusnak szinte minden, a Blues játékosainak viszont semmi sem sikerült. A hazaiak már a második harmad elején 4-0-ra vezettek, ezt követően a St. Louis kapust is cserélt, de ez sem segített, Jaroslav Halakhoz hasonlóan Ty Conklion is négy kapott góllal zárt. A Columbus nyolc találatából Jake Voracek és Chris Clark is 2-2-t vállalt, míg Steve Mason kapus 30 lövésből 29-szer védett. Az eredmény azért is sokkoló lehet a St. Louis számára, mert az előző hat mérkőzésén összesen négy gólt kapott, ráadásul az a csapat ütötte ki, amely ebben a szezonban még egyszer sem ütött háromnál több gólt.

A nap másik meglepő összecsapását Pittsburgh-ben játszották, ahol a tavalyi bajnok úgy kapott ki 7-4-re a Bostontól, hogy két harmad után még 4-2-re vezetett. A Penguins játékosai összesen 46-szor lőttek kapura, az utolsó játékrészben azonban képtelenek voltak betalálni. A Bruins a szezonban eddigi hét idegenbeli szereplésén hatszor győzött.

Eredmények:
Columbus Blue Jackets - St. Loius Blues 8-1
New Jersey Devils - Buffalo Sabres 4-5 - szétlövéssel
Pittsburgh Penguins - Boston Bruins 4-7
Florida Panthers - Toronto Maple Leafs 4-1
Chicago Blackhawks - Phoenix Coyotes 1-2
Anaheim Ducks - New York Islanders 1-0

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!