Gellén: Nem tudom, 2011-ben mitől félnek

Gellén András, a DVSC nőikézilabda-csapatának tulajdonosa a válogatott bojkottját kilátásba helyező blogbejegyzése mellett egy 337 millió forintos kézilabdacsarnok felépítésével hívta fel magára a figyelmet az utóbbi időben. Az utánpótlásra nagy súlyt fektető tulajdonos kezdettől fogva nem remél nyereséget a kézilabdából, ugyanakkor élesen kritizálja a jelenlegi adórendszert, és a készülő sporttörvénytől sem vár megváltást. Gellén szerint nem lenne szabad gazdasági társaságokként kezelni a sportegyesületeket, miután eleve képtelenek a nyereséges működésre.

- Nemrég kilátásba helyezte, hogy nem engedi el a válogatotthoz a DVSC játékosait, ha továbbra is a kluboknak kell fizetniük a válogatottnál töltött időre szóló béreket és azok járulékait. Milyen visszajelzéseket kapott a médiában több helyen is közölt blogbejegyzése után?
- Némi félreértés történt, mert az újságok csak a válogatottról írt soraimat vették figyelembe. Ezzel szemben ezt a kérdést a sportegyesületek helyzetével összefüggésben kell vizsgálni. A bejegyzés elején leírtam, alapvetően az a baj, hogy a magyar adórendszer a sportegyesületeket immár tizenkét éve gazdasági társaságokként kezeli, holott a sikeresebb focicsapatokat leszámítva ezek távol állnak a nyereséget biztosító működéstől, és nincs is reális alapja, hogy így működjenek. A piaci alapokon megtermelt bevételekből nem lehet megélni, ennek ellenére ugyanolyan adókat fizetünk, mint a normális, nyereségorientált cégek. Ahogy a blogban is leírtam, a mi esetünkben ez az adóteher 2010-ben 31 millió forint volt.

- Hogyan függ össze a bejegyzés eleje a második részében beígért bojkottal?
- A fenti gondolatmenetből kiindulva érthető a válogatottal kapcsolatos nézetem. Ha ugyanis a törvények profitorientált cégként kezelik a klubokat, és egy alkalmazottjukról hetekig le kell mondaniuk, akkor azt az időszakot annak kellene fedeznie, akinek azalatt a rendelkezésére áll az alkalmazott.

- Sinka László, a szövetség elnöke az [origo]-nak reagált az elképzelésre, szerinte ön csak kiborult a "számok alapján valóban komoly"adóterhek miatt. Továbbá emlékeztet, hogy "a szerződéseknek megfelelően 6-6,5 millió forintot utaltak át az egyesületnek, és még a szövetség által kötött televíziós pénzekből is jut a Debrecennek." Emellett azt hangsúlyozza, hogy "a sport befektető ágazat".
- Nem tudom, mit ért az alatt, hogy a sport befektető ágazat, én ezzel a jelenséggel Debrecenben nem találkoztam. Az biztos, hogy nekem a kézilabdából semmilyen szintű nyereségem nem volt, nem is lesz, és nem is ez a célom. Beszéltem egyébként az elnök úrral is, és neki is jeleztem, hogy itt nem arról van szó, hogy én a szövetségtől akarok pénzt.

- Akkor miért nem akarja elengedi a játékosokat?
- Elsősorban figyelemfelkeltésnek szántam, mert beszéltem több vezetővel is a sportágban, és mindenki helyeselte ezeket a gondolatokat, viszont egyikőjük sem nyitotta ki a száját nyilvánosan, mert, gondolom, félnek. Csak azt nem tudom, hogy 2011-ben mitől félnek. Azt egyébként sem tudom megcsinálni, hogy nem adom oda a játékost, mert a versenykiírásban benne van, hogy mennyi időre vagyok köteles elengedni, és ellenkező esetben büntetőponttal sújtanák a csapatot. De megoldást kell találni erre a helyzetre.

- Mi lehet a megoldás ön szerint?
- Az államnak kellene lépnie ebben a kérdésben. Nem azt mondom, hogy az egyházakhoz hasonlóan ne fizessünk adót, de mindenképpen elviselhető adókulcsokat kellene alkalmazni a sportklubok esetében, mert ez hosszabb távon így nem működik. Azt gondolom, hogy túlzás egy kétszázmillió forintos költségvetésű csapat esetében, hogy évente harmincmillió adóteher esik ránk.

- A készülő sporttörvény alapján adókedvezmények helyett a cégek segíthetnek, amelyek társasági adójuk hetven százalékát használhatnák a sport támogatására.
- Én mégis azt mondom, abban látom a megoldást, hogy az adózásban legyen külön sportegyesület kategória. Valóban nem könnyű ezt a nézetet keresztülvinni, amikor a parlament előtt teljesen más a sportkoncepció. Viszont ha az EU nem fogja a sporttörvény tervezetét teljes mértékben elfogadni, akkor lehet, hogy ők is elkezdenek gondolkodni, hogy mit kellene máshogy csinálni. Erre pedig van esély, az EU ugyanis azt mondja, hogy adóbevételből a sportolók bérköltségeit nem lehet támogatni. A törvénynek tehát valószínűleg csak az a része fog átmenni, amelyik az utánpótlásra vonatkozik. Márpedig az utánpótlás nagyjából csak tíz százalék körüli tételt jelent, a sportegyesületek költségeinek hetven-nyolcvan százaléka bérjellegű kiadás, ebben tudott volna leginkább segíteni a törvény. Van ugyan némi átjárás, például az eszközvásárlásnál, hiszen az utánpótlásnak vett mezeket a felnőttek is használhatják, de ez veszélyes, mert ha kiderül, az állam dupla kamattal visszakéri a nyújtott támogatást. Mindenesetre én nem is számítok erre a lehetőségre, bár kétségtelen, hogy a sporttörvény - a maga korlátaival - nekünk is jelentős tételt hozna a költségvetésben. Lehet, hogy más helyen már előre beszámolják ezeket a jövőbeli pénzeket az öt látványsportág esetében, de én nem tervezek velük.

- Vannak viszont tervei a debreceni kézilabda jövőjével kapcsolatban. A napokban készült el a DVSC utánpótlásképzésére szánt kézilabdacsarnoka, a 377 milliós beruházást teljes egészében ön finanszírozta. Mi motiválta egy ilyen szintű befektetésben?
- Folyamatos problémák voltak a Loki felnőttcsapatának és korosztályos együtteseinek edzésének összehangolásával. A város nagyon sok sportágban működtet csapatot és képez utánpótlást, mi pedig senkivel szemben nem élveztünk elsőbbséget, ráadásul sok az egyéb rendezvény is. A közvélemény az őszi BL-meccsünknél figyelt fel a problémára, amikor kiszorultunk a Hódos Imre-sportcsarnokból, és végül a Főnixben játszottunk. De volt ennél cifrább eset is, amikor az egyik iskola portásának adtunk a zsebébe néhány ezer forintot, hogy engedje az NB I-es kézilabdacsapatot a tornateremben edzeni. Az új csarnok viszont teljes mértékben megoldja a gondjainkat, és bár egyelőre nem lesz kihasználva százszázalékosan, a jövőben az utánpótlással kapcsolatos terveink eszköze lesz.

- Milyen elképzeléseik vannak az utánpótlás terén?
- A közelben levő általános iskolákkal arról tárgyalunk, hogy a jövőben működhessen náluk egy-egy kézilabdás osztály is. Ehhez természetesen az önkormányzat engedélye is kell, a napokban velük is egyeztettünk. A város vezetésével azért is kell együttműködnünk, mert jelenleg a 95-ös korosztályig a Debreceni Sportcentrum Kht. képzi a gyerekeket. A napokban nálunk járt a győri kézilabdacsapat elnöke, Vanyus Attila, aki elmondta, hogy az ő klubjuk összesen nyolcszáz gyerekkel foglalkozik az utánpótlásban. Nálunk nem lesz ekkora létszám, de szeretnénk elérni, hogy az általános iskolától a gimnázium végéig egységes képzés legyen egy akadémia keretében.

- Az érkezésekor azt mondta, összesen hét évet akar eltölteni a DVSC tulajdonosaként, ezalatt akar újra bajnokcsapatot adni a városnak. Másfél év után hogyan látja ennek esélyeit?
- Tavaly, az első idényem végén ezüstérmet szereztünk a 2009-ben, az érkezésemkor szerzett bronzérem után, amely előtt tizenhárom évig nem voltunk dobogón. Ősszel kiléptünk a BL főtáblájára, tehát amit elterveztem, amit minimálisan vártam, hozták a lányok. Volt olyan, amikor a városban a kézilabdaláz már a '80-as, '90-es évek hangulatát idézte, azon dolgozunk, hogy ez az időszak tartósan visszajöjjön. Ami a bajnoki címet, vagyis a győriek megelőzését illeti, bár ők ezt nem hozták nyilvánosságra, tudni kell, hogy a két csapat költségvetése között jelentős a különbség, nagyjából háromszor annyi pénzből gazdálkodnak, mint mi. Ráadásul, ha mostantól ugyanannyi pénzünk lenne, és elkezdenénk igazolni, akkor sem feltétlenül tudnánk őket megverni.

- Akkor mégis miben látja az esélyt az aranyérem megszerzésére?
- Ha a két csapat első sorát nézzük, akkor igen nagy a különbség. A győriek most is világsztárokat igazolnak, mi nem vagyunk ezen a szinten. Ha a kiegészítő sorokat nézzük, abban talán felénk billen a mérleg. Sok meccset nyerünk úgy, hogy kiélezett a végjáték, és az edzőnk elő tud húzni egy-egy nyerőembert a kispadról, miközben az ellenfélnél elfogy az erő. Mindenképpen egy cseréit tekintve is erős, összetartó csapattal kell ellensúlyoznunk a győri klasszisokat. A lebonyolítás is segít, hiszen elég a végjátékban két bravúrt elérni, viszont az is igaz, hogy közben el kell vennünk a várhatóan alapszakaszgyőztes rivális pályaelőnyét.

- Ha netán mégsem teljesülnek a céljai, hét év után akkor is távozni fog?
- Erről még korai gondolkodni. Ahogy visszafelé nézem az életemet, mindig hétéves ciklusokból állt, hét év után mindig jött valami fordulat, ezért határoztam meg ezt az intervallumot. Ez a kézilabdacsapat is lényegében egyik pillanatról a másikra az ölembe hullott, bár az igaz, hogy akkor már harminc éve nagy szurkolója voltam. Még nem biztos, hogy pontosan hét év lesz, meglátjuk, mire jutok.

- A városnak van egy másik közismert üzletembere, aki szerepet vállal a sportban. Arra sose gondolt, hogy Szima Gáborhoz hasonlóan a jóval jövedelmezőbb fociban is próbálkozik?
- Ez soha nem vetődött fel bennem, nem akarom elaprózni magamat. Gábor esete egészen más, ő nagyon sokáig nagyon sok pénzt fektetett a focicsapatba, és eljutott egy olyan szintre, hogy kezd megtérülni a befektetése. A futballban létezik olyan, hogy játékoseladás, a női kézilabdában nem is emlékszem, hogy Magyarországon ki fizetett utoljára játékosért pénzt, még a Győr is rendre lejárt szerződésű kézilabdásokat igazol. Tehát még ha tudnék is 2-3 éves szerződéseket kötni a játékosokkal, akkor sem lennének piacképesek. Ennek ellenére nekem a szívemhez a kézilabda áll közel, és bár kijárok focimeccsekre is, ilyen szinten soha nem érdekelt. Adott egy lehetőség, nekem pedig meg kell mutatni, hogy mit tudok ebből kihozni.