Nagy László szombaton megnyerte a Barcelonával a spanyol kézibajnokságot, miután klubja 38-28-ra legyőzte a Torrevieját. Az ünneplésben a csapatkapitány kulcsszereplő volt, ő emelte fel a trófeát, és integetett a közönségnek, ami lehet, a végső búcsút jelenti, hiszen - a két klub megegyezése függvényében - lehet, hogy már idén, de 2013-ban biztosan Veszprémbe igazol. Helyszíni tudósításunkat - amelyből kiderül, hogy mit gondolnak Barcelonában Nagyról - itt olvashatja.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.