Bajnokok Ligája, 4. forduló, B csoport:
Galatasaray (török) - Szolnoki Dózsa-Közgép 7-14 (3-5, 3-3, 1-2, 0-4)
a szolnoki góldobók: Varga Dénes 6, Aleksic 3, Varga Dániel 2, Vámos, Mitrovic, Madaras 1-1
A 2015-ös idény utolsó BL-játéknapján az eddig nyeretlen, de mindenkire veszélyes török együttes otthonában jól kezdett a magyar bajnok. Az olimpiai és világbajnok Varga fivérek által vezérelt együttes a vezetést megszerezve a folytatásban hatékonyan őrizte előnyét, amely az első szünetre kétgólosra nőtt (3-5).
A főleg szerb légiósokkal megerősített hazai csapat szívósan küzdött, és rendre fel is zárkózott. A nagyszünet előtt az ekkor már harmadszor eredményes Varga Dániel jobb felső sarkos bombájával először lett háromgólos a különbség, de még volt idejük válaszra a vendéglátóknak (6-8).
A harmadik nyolc percben az ifjabbik Varga negyedszer is eredményes volt (6-9), majd 7-9-et követően ugyanő
a meccs legparádésabb találatával alakította 7-10-re az állást.
A befejező negyedre aztán már elfogyott az erő a Galatasaraynál, amelyre - elsősorban a hatgólos Varga Dénes jóvoltából - 14-7-es vereséget mért a magyar együttes.
Döntetlent játszott Montenegróban az Eger
Az Eger 11-11-es döntetlent játszott a montenegrói Jadran Herceg Novi otthonában. A friss Magyar Kupa-győztes egriek legeredményesebb játékosa a háromgólos Hosnyánszky Norbert volt. A montenegrói kupacímvédő hazaiaknál Nikola Janovic négyszer talált be.
Bajnokok Ligája, 4. forduló, A csoport:
Jadran Herceg Novi (montenegrói) - ZF-Eger 11-11 (3-3, 5-3, 2-3, 1-2)
Az állás: 1. Barceloneta (spanyol) 7 pont (36-30), 2. Primorje Rijeka (horvát) 7 (32-32), 3. Olimpiakosz (görög) 6, 4. Eger 5, 5. Spandau (német) 3, 6. Jadran Herceg Novi 2.
Belgrádban vesztett az OSC
Az OSC egygólos vereséget szenvedett a szerb Partizan otthonában a férfi Bajnokok Ligája B csoportjában. A magyar csapat továbbra is nyeretlen a nemzetközi kupában.
Bajnokok Ligája, 4. forduló, B csoport:
Partizan Beograd (szerb) - A-Híd OSC Újbuda 5-4 (1-1, 2-0, 1-0, 1-3)
az OSC gólszerzői: Decker Á. 2, Gór-Nagy, Brguljan