Vágólapra másolva!
A remek napot kifogó Szeged 31-29-re legyőzte az előző idényben második helyen záró Kielt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

Férfi BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
MOL-Pick Szeged - THW Kiel (német) 31-29 (17-15)
a hazai gólszerzők: Bombac 6, Balogh 5, Prodanovic 4, Robledo 4, Källman 4, Zubai 2, Ancsin 2, Ilyés 2, Parrondo 2

A Szeged az egyik legveszélyesebb ellenfelet kapta, miután az előző körben búcsúztatták a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent. Ezúttal a német élvonal éllovasa, a háromszoros (2007, 2010, 2012) BL-győztes Kiel került az útjukba. A hazaiak svéd légiósa, Jonas Källman két héttel vakbélműtéte után vállalta a játékot.

A védelmek nem remekeltek

Parádésan kezdett a Szeged, a 8. percben már 5-2-re vezetett, ezzel időkérésre kényszerítette nagyhírű riválisát. Jól forgatta csapatát Juan Carlos Pastor, sokan járultak hozzá a remek játékhoz. A lendület továbbra is megmaradt, ennek eredményeként a 18. percben már 12-7 volt az állás. Ekkor a Kiel is rátalált a hatékony sorára, és megkezdte a felzárkózást. Feljött 14-13-ra, ám egyenlítenie nem sikerült, mert az időt kérő hazaiak is tudtak újítani.

Zubai Szabolcs két góllal járult hozzá a győzelemhez Forrás: MTI/Kovács Anikó



A védelmek nem remekeltek, sok volt a gól. Az első félidőben esett 17 hazai találaton kilencen osztoztak.

Kellett a fantasztikus hajrá

A második félidő is jó szegedi kezdéssel indult, pillanatok alatt 21-17-re módosult az állás. Amikor magához tért a Kiel, fokozatosan felzárkózott, és Källman kiállítása alatt 23-22-re jött fel. Innentől végig tapadt ellenfelére a német gárda.

Az utolsó tíz perc 26-25-ről indult. Amikor a fáradó Szegedtől átvette a vezetést a Kiel (27-28), időt kért Pastor. Ez hatott, mert fantasztikus hajrát mutatott be csapata, és végül Bombac hatalmas bombájával sikerült kétgólos előnyt kiharcolnia a jövő vasárnapi visszavágóra.

A szegediek sikeréhez a Veszprém is gratulált.

Mol-Pick Szeged - THW Kiel 31–29! Gratulálunk a Szegednek, mi különösen tudjuk, hogy a Kielt legyőzni mekkora fegyverté...

Posted by MKB Veszprém KC on 2015. április 12.



korábban:
PSG (francia) - MKB-MVM Veszprém 24-24 (10-12)

szombaton játszották:

Vardar Szkopje (macedón)-Kielce (lengyel) 20-22

csütörtökön játszották:

Croatia Zagreb (horvát)-Barcelona (spanyol) 23-25

A visszavágókat a jövő hétvégén rendezik. A párharcok győztesei vehetnek részt a május végi kölni Final Fourban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!