Vágólapra másolva!
Aranyéremmel tértek haza a győri középiskolás lányok az iskolai kézilabda világbajnokságról, míg a balatonfüredi fiúk az ötödik helyen végeztek.

A Nemzetközi Iskolai Sportszövetség (ISF) által szervezett vb-re a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) delegálta a magyar fiatalokat.

Az ISF a diáksport világszervezete, amely évtizedek óta rendszeresen számos sportágban hirdeti meg az iskolai világbajnokságokat, illetve a Gymnasiadét, amely a középiskolás sportolók nemzetközi viadala. A kétévente sorra kerülő ISF iskolás kézi-vb-nek idén a franciaországi Rouen városa adott otthont március 11. és 19. között.

Fölényes győzelem a Dánia elleni döntőben

A Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola kézilabdás lányai Dániát győzték le a döntőben 33-25-re, míg a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola fiú játékosai a szintén előkelő 5. helyet szerezték meg, 29-25-re legyőzve a cseheket.

Forrás: Origo

"Annak ellenére, hogy játékosaink nem a legidősebb korosztályt képviselték, a versenyen nagyon magabiztosan szerepeltünk már a csoportmérkőzések során is, illetve az egyenes kieséses szakaszban is meggyőző fölénnyel tudtuk megverni ellenfeleinket.

- mondta el a lányok felkészítő tanára, Kun Attila testnevelő edző.

"Az ISF magyar tagjaként büszkék vagyunk arra, hogy a magyar sport nemzetközi hírnevét a diáksportban ennyire tehetséges játékosok öregbítik. Ezúton gratulálunk minden csapattagnak és közreműködőnek" - nyilatokzta a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor. "Az MDSZ bízik abban, hogy az idén áprilisban – hosszú évek óta először − Magyarországon rendezendő iskolai vb-n legjobbjaink a mezei futásban is hasonló sikereket érnek el, 2017-ben pedig úszóink is felülhetnek a világ trónjára, amikor a 'víz évében' szintén szövetségünk rendezheti meg itthon az iskolások legnagyobb nemzetközi versenyét.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!