Vágólapra másolva!
Bronzérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, miután végig fölényesen vezetve leiskolázta Görögországot, és bár kiengedett a végére, így is 13-10-re megnyerte a mérkőzést. 

Vízilabda-Eb, férfiak, bronzmeccs
Játékvezető:Matan Schwartz (ISR), Mark Koganov (AZE)
Kombank Aréna, Belgrád

Magyarország-Görögország 13-10 (4-2, 4-2, 2-1, 3-5) - élő közvetítés

Görög gólszerzők: Vlahopulosz (4), Geniduniasz, Murikisz (2), Funtulisz, Afrudakisz (2)
Magyar gólszerzők: Vámos (3), Decker (2), Hosnyánszky (2), Hárai (2), Manhercz (2), Bátori (2)
Gólok emberelőnyből: 13/8, illetve 12/5

A szív a fontos, nem a statisztika

A magyar válogatott tükörsima győzelmével megszerezte a harmadik helyet, ám az olimpiai kvalifikációért még meg kell küzdenie.

"Szerettünk volna döntőt játszani, ez volt az álmunk, emiatt nem vagyok teljesen elégedett, de örülök, hogy a csapat bebizonyította, hogy a világ élvonalába tartozik. Ez az Eb erőt adhat, be kell húznunk az olimpiai kvalifikációt, és

Nagyon eredményesek voltunk emberhátrányban, emberelőnyben, de ez csak másodlagos, mert a legfontosabb dolgok ott vannak a szívekben, nem a statisztikákban" – értékelt röviden Benedek Tibor szövetségi kapitány a mecs után.

Benedek Tibor örül, hogy eredményekkel is bizonyított a csapat Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


Jó kezdés, még jobb folytatás

A két csapat már a nyitófordulóban is találkozott, akkor egy fordulatos csoportmérkőzésen – többször is két góllal vezetett a Benedek-legénység – 8-8-as döntetlen született.

Jól kezdett a magyar válogatott, az első támadásból Vámos Márton akcióból, a másodikból pedig Decker Ádám fórból volt eredményes. A görögök a kettő között egy szerencsésen megpattanó lövésből voltak eredményesek. Az újabb magyar létszámfölényt Hosnyánszky Norbert értékesítette (3-1), majd Manhercz Krisztián mutatta be az elődöntőben már alkalmazott, a rövid sarokra visszahúzott lövését (4-1). A görögök emberelőnyből szépítettek egy perccel a negyed vége előtt, s ugyan az utolsó másodpercekben hat az öt ellen támadhatott a magyar csapat, az eredmény nem változott.

A 18 éves Manhercz Krisztián fantasztikusan mutatkozott be élete első felnőtt világversenyén Forrás: MTI/EPA/Srdjan Suki

A centereinket nem lehetett tartani

A második felvonás elején újfent Deckerre játszottak ki egy emberelőnyt (5-2), a túloldalon a görögök is fórból voltak eredményesek. A magyarok hatalmas füttykoncertben támadhattak, Vámost azonban ez nem zavarta meg, akcióból bombázott a hálóba (6-3). Az ellentámadásból ő maga szerzett labdát, Varga Dániel indítása után pedig a megúszó Hárai Balázs növelte négyre a különbséget (7-3). A kapuban

Nagy Viktor ezúttal is remekül védett, támadásban pedig újra Manhercz értékesítette a fórt (8-3).

Egy perccel a játékrész vége előtt létszámfölényben csökkentette hátrányát a rivális.

A nagyszünet után rögtön előnybe kerültek a görögök, de Vámos ezúttal védekezésben nyújtott parádésat. Egy labdaszerzés után három magyar két görögre vihette a labdát, a befejező pedig Bátori Bence volt (9-4). A görögöknek továbbra is csak fórból volt esélyük, de a létszámfölény kínálta alkalmat a magyarok is jól használták ki, így nem csökkent a különbség (10-5). A negyed hajrájában mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek,

érezni lehetett: ez a meccs eldőlt.

Krisztosz Afrudakisz (balra) és Hosnyánszky Norbert küzd a labdáért Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


A végére leeresztett a csapat

A magyarok szempontjából az Eb utolsó negyede egy Bátori-góllal indult, majd a görögök két emberelőnyt értékesítve csökkentették négygólosra a különbséget (11-7). Hárai remek centermunkája után visszaállt a különbség, majd Hosnyánszky bombája után már féltucat gólnyi volt a két csapat között (13-7). Az utolsó két percre Bisztritsányi Dávid állt a kapuba, aki tehetetlennek bizonyult Hrisztosz Afrudakisz hatalmas lövésével szemben, majd egy magyar kézen megpattanó labda járt túl az eszén (13-9). A fiatal kapus néhány pillanat múlva újabb peches gólt kapott, ezúttal a kapufáról a fejére, onnan pedig a hálóba pattant a labda, ez volt magyar szempontból az Eb utolsó jelenete.

Nagyon akartuk a bronzot

Hittünk a munkánkban, a fejlődésünkben, és ha már nem jutottunk a döntőbe, a bronzot nem akartuk elengedni. Az elődöntőben nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot, most igen" – értékelt a centerünk, Kis Gábor.

Kis Gábor óriásit küzdött centerben Forrás: MTI/Földi Imre

"Nagyon boldog vagyok, nem volt könnyű meccs a fölényes vezetésünk ellenére, hasonló volt az előzőhöz, csak jobban lőttük a helyzeteinket.

Fórban jók voltunk elöl és hátul is, büszke vagyok az éremre" – mondta Bátori Bence.

Az olimpiát még ki kell harcolni

Mivel a magyar együttes elődöntőbeli vereségével lemaradt a szerb fővárosban megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról, így áprilisban a Triesztben sorra kerülő kvalifikációs tornán szerezheti meg a riói indulási jogot. A 12 csapatos viadalról – amelynek sorsolását 21 órától rendezik Belgrádban – négy válogatott jut ki az olimpiára.

A magyar férfiválogatott a 24. érmét szerezte meg az Európa-bajnokságok történetében, 12 győzelem és hat második hely után hatodik alkalommal lett bronzérmes.

Eredmények
férfiak:
a 11. helyért:
Németország–Hollandia 9-7 (2-1, 3-4, 2-1, 2-1)
a 9. helyért:
Franciaország–Románia 12-6 (6-1, 2-1, 2-1, 2-3)
a 7. helyért:
Horvátország–Oroszország 13-5 (2-0, 3-3, 4-1, 4-1)
az 5. helyért:
Spanyolország–Olaszország 8-7 (2-1, 4-2, 1-3, 1-1)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!