Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém 26-23-ra kikapott Barcelonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában. A sérült Nagy László nélkül felálló magyar csapat először szenvedett vereséget a BL mostani kiírásában, míg a katalánok továbbra is százszázalékosak.

Kézilabda Bajnokok Ligája, 5. forduló, A csoport:
Barcelona (spanyol)-Telekom Veszprém 26-23 (16-11)

A magyar bajnoknál nem játszhatott a sérült Nagy László, aki hosszú éveken keresztül a katalánokat erősítette, most viszont csak a lelátóról tekinthette meg a rangadót.

Kimaradt helyzetekkel indult a meccs, az első gól az ötödik perc végén született, a hazaiak kapusa, Moreno Perez de Vargas pedig csak hét és fél perc után adta meg magát először. A vendégek védelme javult, a 13. percben sikerült egyenlíteniük kétgólos hátrányt követően (4-4).

Ellépett a Barca

Újított a Barcelona, ellépett három találattal, ráadásul emberelőnybe is került, ezért időt kért a Veszprém. A Barcelona védelme változatlanul stabilnak tűnt, nem volt esély a hátrány faragására. Momir Ilic még büntetőből sem tudott betalálni, ekkor volt 12-7. A szünet előtti szakaszban is hatékonyabb volt a Barcelona, és biztos előnnyel vonult el pihenőre.

A szünet után rövid időre állandósult a különbség, majd amikor összeállt a védelem, és Mikler Roland is többször védett, sorozatban négyszer talált be a Veszprém, és felzárkózott 19-16-ra. A rövidzárlat után rendezte sorait a házigazda, és tartotta ezt a különbséget, ugyanakkor keményen harcolt a Veszprém, amelynek Mikler adott erőt.

A hajrában egy időkérés után nem hibázott a Barcelona, és otthon tartotta a két pontot.

A játéknap másik mérkőzésén:
THW Kiel (német)-Schaffhausen (svájci) 32-29 (19-15)

Az állás: 1. Barcelona 10 pont/5 mérkőzés, 2. PSG 6/4 (122-105), 3. Kiel 6/5 (132-128), 4. Veszprém 6/5 (128-125), 4. 5. Flensburg 5/5, 6. Bjerringbro 4/4, 7. Plock 1/5, 6. Schaffhausen 0/5

B csoport:
Kristanstad (svéd)-Celje (szlovén) 29-29 (14-11)

vasárnap:
MOL-Pick Szeged - Meskov Breszt (fehérorosz) 17.00
Kielce (lengyel) - Rhein-Neckar Löwen (német) 19.30

A csoportgyőztesek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!