Vágólapra másolva!
Benedek Tibor szövetségi kapitány hétfőn kijelölte a férfi vízilabda-válogatott keretét a Tbilisziben jövő hét kedden sorra kerülő, grúzok elleni Világliga-mérkőzésre. A szakvezető több fiatal játékosnak is lehetőséget ad a bizonyításra.

Benedek Tibor szerint ennek egyrészt az az oka, hogy lássa őket éles helyzetben is, másrészt a sűrű versenynaptár miatt ezúttal tekintettel kell lennie a klubokra is, így eltekint az idősebb játékosok behívásától.

"Fülöp Bence kivételével a többiek sokat voltak már a válogatott keretben, legtöbbjük az Európa-bajnoki bő keretben is ott volt, azaz

- fogalmazott Benedek Tibor, hozzátéve, bízik benne, hogy Tbilisziben a csapatot sem éri majd meglepetés.

Manhercz Krisztián az Eb-n berobbant a válogatottba Forrás: waterpolo.hu

A nemzetközi és bajnoki találkozók miatt csak vasárnap találkozik az Európa-bajnoki bronzérmes válogatott, és

egy közös edzéssel a háta mögött másnap utazik a grúz fővárosba,

ahol kedden száll medencébe.

A grúzokat az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében 14-3-ra győzte le Benedek Tibor együttese, a Világliga hazai találkozóján szintén magabiztos, 17-10-es magyar siker született.

A magyar válogatott tavaly a grúzok és a románok felett aratott győzelem után kikapott Görögországban, így pillanatnyilag második helyen áll csoportjában. A keddi találkozót követően április 26-án Romániában vív mérkőzést, majd május 10-én a görögök elleni hazai találkozóval zárja a Világliga-selejtezőt.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)
mezőnyjátékosok:
Bátori Bence, Salamon Ferenc, Decker Ádám (mind A-Híd-OSC-Újbuda), Jansik Dávid, Vámos Márton, Fülöp Bence, Varga Dániel (mind Szolnoki Dózsa-Közgép), Bedő Krisztián, Zalánki Gergő (mindkettő ZF-Eger), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo), Tóth Márton (Ferencváros-PQS Waterpolo)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!