Budapest, 2016. május 7.
A Győr játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében vívott Buducnost Podgorica - Győri Audi ETO KC mérkőzés végén a Papp László Budapest Sportarénában 2016. május 7-én. A Győr bejutott a fináléba, miután 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói csapatot a budapesti négyes döntő első elődöntőjében.
MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A montenegrói Buducnost Podgorica csapatával játszik a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Mivel a május első hétvégéjén Budapesten sorra kerülő négyes döntőbe ugyanaz a négy csapat került, mint tavaly, a másik ágon a macedón Vardar Szkopje és a címvédő román CSM Bucuresti találkozik, vagyis megismétlődnek az egy évvel ezelőtti párharcok – derült ki a keddi, budapesti sorsoláson.
Nem tervezgettünk a sorsolás előtt, és mivel meg szeretnénk nyerni a négyes döntőt, mindenkit le kell győznünk, akivel találkozunk"
– nyilatkozta a sorsolás után Görbicz Anita, az előző idényben BL-ezüstérmes győriek csapatkapitánya.
A Győr tavaly 21-20-ra legyőzte a Buducnost együttesét az elődöntőben, majd hosszabbítást követően hétméteresekkel elveszítette a finálét a bukarestiekkel szemben. A magyar és a montenegrói csapat eddig 16 alkalommal találkozott egymással, négy döntetlen mellett kilencszer a Győr, háromszor a Buducnost győzött. A 2014-es döntőben a Győr 27-21-re nyert.
A győriek 2007 óta csak egyszer, tavalyelőtt nem szerepeltek a négy között, ahol idén tizedik alkalommal lesznek érdekeltek.
Pálinger Katalin a magyar szövetség alelnökeként örömét fejezte ki, amiért a szerződéshosszabbításnak köszönhetően idén is – már sorozatban negyedszer – a magyar főváros láthatja vendégül Európa legjobb csapatait. Hozzátette, még a tavalyinál is látványosabb kísérőprogramokkal készülnek, hogy hasonlóan remek hangulatot biztosítsanak a mérkőzések előtt és között is a szurkolók számára a Papp László Budapest Sportarénában.
David Szlezak, az EHF Marketing ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a Vardar és a Győr a mostani idényben szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, a Buducnost és a CSM Bucuresti produkciója pedig jelentősen javult az elmúlt hetekben, ezért rendkívül szoros meccsek várhatók.
A budapesti négyes döntő programja: május 6., szombat, elődöntők: Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC CSM Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón)
A kezdési időpontok 15.15 és 17.45, de hogy melyik párharc lesz előbb, az csak később derül ki. május 7., vasárnap, helyosztók: a 3. helyért 15.15 döntő 17.45
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!