A magyar női válogatott Norvégia, Lengyelország, Csehország, Svédország és Argentína mellé került a B-csoportba.
A világbajnok norvég csapat mellett sikerült elkerülnünk az igazi nagycsapatokat.
Kim Rasmussen így nyilatkozott a szövetségnek a sorsolás után: A hatodik kalapból szerettem volna elkerülni a szabadkártyás lengyeleket, így nem örülök, hogy egy könnyebben legyőzhető csapat helyett őket kaptuk. A többi kalapból olyan ellenfelek kerültek a B-csoportba, amelyeknél erősebbeket és gyengébbeket is sorsolhattak volna számunkra, a norvégok erejét megtapasztaltuk az Eb-n, a svédeket sem tartom legyőzhetetlennek, a cseheknek pedig kifejezetten örülök, hiszen teljesen más helyzetben futunk neki a meccsnek, mint tavaly, amikor elhittük, hogy gyengébbek nálunk, most viszont pontosan tudjuk, mire számíthatunk ellenük. Semmiképpen sem szerettem volna, ha a D-csoportba kerülünk, hiszen ott szerepel a holland csapat, amelyet pillanatnyilag a legerősebbnek tartok a világon, valamint a házigazda német együttes, így összességében nem olyan rossz a csoportbeosztásunk.
A csoportok:
A-csoport (Trier): Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim-Bissingen): Norvégia, MAGYARORSZÁG, Lengyelország, Csehország, Svédország, Argentína
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Leipzig): Németország, Hollandia, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun
A csoportokból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőkbe, ellenfelet az A-csoportból kapunk majd.
A világbajnokságot 2017. december 1-17. között rendezik.