Az elődöntőért az olaszok következtek, és Radócz Fanni révén pillanatok alatt megszerezték a vezetést. Az olaszok meglehetősen idegesen és pontatlanul játszottak, az első percekben dobásig is alig jutottak.
Ezt világbajnoki negyedikhez méltóan ki is használta a magyar válogatott, és 4-0-ra elhúztak Munkácsi Enikőék. Gyorsan időt is kértek az olasz lányok, rendezni kellett a sorokat. A rövid pihenő jót tett a taljánoknak, 4-2-re felzárkóztak.
A hatalmas hőség ellenére nagy iramban játszott mindkét csapat, kiegyenlítetté vált az összecsapás. Felváltva estek a kosarak, és ebből eleinte az olaszok jöttek ki jobban. Amikor aztán egyetlen pontra felzárkóztak (5-4), jött Hizsnyik Dóra, és ismét három ponttal megléptek a mieink (7-4).
Ennek ellenére az olasz egyenlítés nem maradt el, 8-8-nál utolérték a magyarokat. Sőt, 9-11-re már ők vezettek, és igen közel kerültek a házigazda legyőzéséhez.
Ekkor sebességet váltottak Hizsnyikék, és pillanatok alatt egyenlítettek.
Így aztán jöhetett a hosszabbítás.
Az a hosszabbítás, ahol az a csapat nyer, amelyik előbb eléri a két pontot. Nos, ez Hizsnyik Dóra révén a magyar válogatottnak sikerült,
így ők várják a belga-francia párharc győztesét a 18.40-kor kezdődő elődöntőben.