A Fradi pólócsapatának edzője történelmi díjat nyert
![KOMJÁDI Béla; VARGA Zsolt, ferencváros, vízilabda](https://cdn.origo.hu/2023/12/PWWfLRPpF_w2T6hI2a-PzwS8LFY1ExPpTyFazvtEg10/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5NzFjNWQwZTAwMjQzYmZhMzVmYmNmMzY5MzAwZTdm.webp)
A nemzetközi szakmai szervezet honlapja emlékeztet rá, hogy Varga Zsolt vezetésével az FTC idén megvédte címét az Európa Kupában, majd első lett a bajnokságban, a Magyar Kupában, illetve elhódította az európai és a magyar Szuperkupát is, vagyis minden lehetséges trófeát megnyert.
"Hatalmas megtiszteltetés ez a díj, több szempontból is örülök. Az első, hogy a vízilabdaszakma, a legjobb edzők engem tartanak érdemesnek erre a díjra. A másik, hogy úgy érzem, ez annak a szemléletnek is a sikere, amivel dolgozom" - nyilatkozta klubja honlapján Varga Zsolt.
Az elismerést negyedik alkalommal osztották ki, de most először kapta klubcsapatot irányító edző.
Az első két évben Dejan Szavics, a szerb, tavaly pedig Ivica Tucak, a horvát válogatott szövetségi kapitánya lett a legjobb.
A női csapatot irányító szakemberek közül idén az Európa-bajnok holland válogatott kapitánya, Arno Havenga kapta a legtöbb szavazatot.