Két veszprémi kulcsjátékos is egyenesen a kórházba ment a BL-elődöntő után
![NAGY László](https://cdn.origo.hu/2023/12/xwcs30NGqx2aC3zr797j6R246hzpa5XfVNRqshz1N1Q/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiZTM5ZDYxZmU0NDQxODU5NmE0OTQ0YzAwYzgxN2U4.webp)
A lengyel bajnok, Vive Kielce elleni 33-30-as nagyszerű sikerből csak 20 percig vehette ki a részét az addig remekül védő Sterbik Árpád, akinek egy ziccer befejezése után esett rá a lábfejére a horvát Marko Mamic. Sterbiket le kellett támogatni, és rögtön jeges tömlő került a lábfejére, de a találkozó után kiderült, hogy azonnal kórházba vitték, hogy kiderítsék, mennyire súlyos a baj.
Biztos, ami biztos, a veszprémi klubvezetők azonnal riadóztatták az U21-es csapat tehetséges kapusát, a mindössze 17 éves Palasics Kristófot, aki el is indult Kölnbe.
Ugyancsak a kórházba vezetett a csapatkapitány, Nagy László első útja is a lefújás után. Mint azt a Sport TV kamerája előtt elmondta, az egyik védővel ütközött szerencsétlenül, amit a bal válla bánt. A vizsgálatok után kiderül, hogy tudja-e vállalni a döntőt.
Legkésőbb vasárnap reggelre kiderül, hogy melyikük léphet pályára a Barcelona ellen 29-27-re nyerő macedón Vardar elleni BL-döntőben.